Consti Kupa 2018

2018. Március 7-én immár 5. alkalommal rendeztük meg a Sportcentrumban a Consti Kupa terematlétika-versenyt, melyre mintegy 250 felső tagozatos diák érkezett a helyi általános iskolákból és a Móra Ferenc Gimnázium 6 osztályos tagozatáról. A versenyzők 30 méteres futásban, helyből távolugrásban és súlylökésben mérték össze erejüket.

További képekért klikk ide!

Mindák József igazgató úr nyitotta meg a rendezvényt: köszöntötte Csányi József polgármestert, az esemény megvalósításában résztvevő pedagógusokat és támogatókat, továbbá a megmérettetés sztárvendéget, Kürtösi Zsolt olimpikont.

Legjobb általános iskolás sportolóink is megmérettették magukat mindhárom versenyszámban, s a következő eredményeket érték el:

30 méteres futás:

2006-os lányok:

  • Téglás Tamara – 2. hely
  • Szabó Zita – 5. hely

2004-es lányok:

  • Bertók Fanni – 3. hely

2003-as lányok:

  • Patyi Andrea – 2. hely

2006-os fiúk:

  • Domokos-Kószó Marcell – 5. hely

2005-ös fiúk:

  • Varga Márk – 4. hely

2003-as fiúk:

  • Patai Roland – 6. hely

Helyből távolugrás:

2006-os lányok:

  • Téglás Tamara – 3. hely

2005-ös lányok:

  • Rácz Erika – 5. hely

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.