Székelyudvarhelyi kirándulás

A kiskunfélegyházi Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium, Kollégium 2018.október 12-17. között 29 fő középiskolással és 2 fő kísérő pedagógussal kirándulást szervezett Székelyudvarhelyre. A csoport összetételét tekintve vegyesnek mondható, hiszen 9-12. évfolyamos, gimnáziumi és szakgimnázium tanulókból állt, akik között a lakhelyük alapján volt helybeli, bejárós és kollégista is.

A kint töltött idő alatt a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola vendégszeretetét élvezve, betekintést nyerhettünk a mindennapi életbe. Bekapcsolódtunk az ottani ünnepségbe, ahol közösen emlékeztünk az október 23-ai eseményekről, továbbá a tanulmányi kirándulásunk során megtekintettük a környék nevezetességeit.

2018. október 12-én a MEKK Kft. által biztosított busszal 7:30-kor indultunk Kiskunfélegyházáról. Útközben megtekintettük a Maros bal partján elhelyezkedő Déva várát és felidéztük a Kőműves Kelemen című népballadát, amely a vár építését mutatja be. Székelyudvarhelyre a késő esti órákban érkeztünk.

Másnap, szombaton busszal Hargitafürdőről indulva, gyönyörű időben egy tartalmas túrán vettünk részt. Utunk a Madarasi Hargita hegygerincén vezetett és Ivóig tartott. Az egész napot felölelő 25 km-es út lehetőséget adott a baráti beszélgetésekre, a növényvilág, azaz a fenyvesek, a borókások és az áfonyabokrok megismerésére, továbbá a friss medvenyom is maradandó élményt jelentett az alföldi diákoknak. A csúcsra érve a hegyvonulat legmagasabb hegyéről (1801 m) gyönyörű kilátás nyílt a 20-25 km széles Hargita-fennsíkra, a Libán tetőre, a Görgényi havasokra, a Gyergyói havasokra, a Hagymás hegységre. Sajnos a Fogarasi havasok vonulta a pára miatt nem látszódott. A túrát a diákok eredményesen és balesetmentesen teljesítették, igaz kellemes elfáradtak a nap végére.

Vasárnap délelőtt Európa legnagyobb földalatti sóbányáját tekintettük meg Parajdon. A bányába külön busszal vittek le minket, ahová ,,A jó szerencsét!” feliratú bejáraton át kb 1,5 km-es alagút vezetett. A lenti levegő gyógyír a légúti megbetegedésben szenvedőknek, ehhez az ott található templom, az éttermek, a kalandparkok, a játszóterek, a különböző sportolási lehetőségek minden korosztály számára lehetőséget biztosítanak az ott töltött idő hasznos eltöltésére. Ezt követően a sóstavairól híres Szovátára mentünk, ahol a legnagyobb tavat, a Medve-tót sétáltuk körbe, miközben a tó körül elhelyezkedő lombhullató fák színpompás őszi leveleiben gyönyörködtünk.

Hétfőn a reggeli székelyudvarhelyi városnézés keretében megtekintettük a város nevezetességeit, közük a Városházát és annak dísztermét, továbbá az épület előtt található Orbán Balázs szobrot, majd elsétáltunk az Emlékezet parkjába, ahol 13 magyar király, író, és más híres ember mellszobra található. Ezt követően a Ferences Templom mellett található székelyudvarhelyi ’56-os emlékmű előtt tettük tiszteletünket.

Délben bekapcsolódtunk a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola ünnepségébe, ahol az iskola névadójáról és az október 23-ai eseményekről emlékeztünk meg. Ünnepi beszédet mondott az iskola igazgatónője, Tifán Irén, továbbá Székelyudvarhely alpolgármestere Orbán Árpád, a mi iskolánkból Benő László tanár úr szólt a megemlékezőkhöz. Az egyik diákunk elszavalta Sajó Sándor: A veréb című versét, ezt követően pedig közösen elénekeltük az Ismerős arcok: Nélküled című zeneszámát. Az ünnepség közben a járókelőktől „odakiabált” ,,Veletek vagyunk!”, az  összetartozás érzését, a hazaszeretet fontosságát erősítette. Az ünnepség végén a városvezetés, az iskolavezetés és mi is koszorút helyeztünk el az iskola előtt található Móra Ferenc szobornál.

Délután Farkaslakára mentünk, ahol megtekintettük Tamási Áron szülőházát. A zsindelyes ház szobái Tamási Áron használati tárgyit őrzik, a falakat pedig alkotásaiból, leveleiből, fényképeiből összeállított gyűjtemény díszíti.

Napunkat a Gordon-tetőn található Jézus szíve kilátóba vezető közel három órás túrával, gyönyörű kilátással, naplementébe nyúló kirándulással zártuk.

Az utolsó előtti napot a helyiek szervezésében, a helyi iskolásokkal közösen töltöttük, melynek keretében Csíkszentdomonkosra utaztunk. Az út során több székely kapuban is gyönyörködhettünk, illetve kitekinthettünk a Csíksomlyói zarándoklat helyszínére is. Csíkszentdomonkoson egy vadászati kiállítás keretében vadásztrófeákat, illetve preparált állatokat, medvét, farkast, vaddisznót és siketfajdot tekintettünk meg. Ezt követően a hegyimentők előadását hallgattuk meg, akik az erdei túrázás veszélyeinek elkerülésére hívták fel a figyelmet. Ez után Erdély növény -, és állatvilágát ismerhettük meg egy interaktív előadás keretében. A képekkel szemléltetett, korábbi ismeretinkre is alapozott előadás a kinézetre hasonló fajok előfordulási helyét mutatta be nekünk.

Csíkszentdomonkoson járva megnéztük a Márton Áron Múzeumot is. A múzeumvezető lelkesedése minket is magával ragadott, miközben bemutatta a püspök életútját, munkásságát. Érdekes, hogy a 40-50 évvel ezelőtt írt írásai, mai is helytállóak.

Utunk során megálltunk Mádéfalván is, ahol megemlékeztünk a Mádéfalvi vérengzés áldozatairól.

Október 17-én a szerdán Korond városát érintve indulunk haza. Itt lehetőséget kaptak a diákok szuvenír vásárlására, hiszen az innét származó fazekas termékek világhírűek.

Úgy gondolom, hagyományainkat csak akkor tudjuk ápolni, ha ismerjük őket, pedagógusként pedig kötelességünk ezt átadni, megismertetni a ránk bízott gyerekekkel. Véleményem szerint ez a kirándulás elősegítette a határon túli magyarok megismerését, a megtekintett múzeumok, emlékházak, az ünnepség pedig hangsúlyozta az összetartozás fontosságát, a hazaszeretet erejét. Meggyőződésem, hogy ez a tanulmányi kirándulás maradandó élményt hagyott mindegyik gyerekben, és bízom benne hogy szüleikkel, vagy akár felnőttként szívesen látogatnak vissza Erdélybe.

További képekért klikk ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..