ITT A FARSANG, ÁLL A BÁL…

Az alsósok idén is nagy izgalommal várták a Farsangi mulatságot, melyet február 8-án 15 órától tartottunk a Sportcentrumban. A szülők már délután 2 órától lelkesen rendezték a büféasztalokat, melyek roskadoztak a sok finomságtól. A gyerekek és a tanító nénik „a színfalak mögött” izgatottan öltözködtek és sminkeltek. A kezdésre szép számmal gyűltünk össze.

Ez alkalommal egyéni jelmezes bemutató volt, mely a kis ovisokkal kezdődött, és a „nagy” negyedikesekkel fejeződött be, a tanító nénik által választott zenére.

Rengeteg ötletes jelmezt láthattunk, melyek közül a legjobbak kiválasztása igazán nehéz feladat volt a zsűri (Görögné Tarjányi Katalin, László Éva, Mindák József, Petyovszkiné Kovács Margit) számára. Eredetileg osztályonként 3-3 főt kívántunk díjazni, de a sok kreatív jelmezt látva végül jóval többet kellett jutalmaznunk!

Az eredményhirdetés után a tombolahúzás következett, amikor is rengeteg ajándéktárgy talált gazdára. Ezt követően (fél hatig) ettünk, ittunk, táncoltunk, s nagyon jól éreztük magunkat.

Köszönjük a konferálást Dezső bácsinak, a szervezést Barna-Pap Rozika néninek és az alsós pedagógusoknak, az értékelést a zsűrinek, a csarnok berendezését a technikai dolgozóknak. Továbbá szeretnénk megköszönni a kedves szülőknek a sok-sok finomságot és a felajánlott tombolatárgyakat!

További képekért klikk ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .