Kollégiumi programok

Csoportfoglalkozás keretében március 5-én kedden 15 fő egy kísérő pedagógussal az öt Oscar-díjra jelölt Zöldkönyv című  filmet tekintette meg. A belépőjegy árához a Constantinum Intézmény 20%-os támogatást biztosított.  A 60-as évek elején Amerikában játszódó film megtörtént eseményt dolgoz fel. Megmutatja az akkori életérzést, illetve rávilágít a korabeli fehérek és feketék közötti ellentétre, a rasszizmusra. Bár a két főhős a film végére mindennek ellenére összebarátkozik, mégis a film felhívja a figyelmet, hogy saját előítéleteink mennyire befolyásol(hat)ják döntésinket.

A március 15-ei nemzeti ünnep kapcsán március 12-én 12 fő egy fő kísérő pedagógussal Ceglédre utazott, hogy ott megtekintse a Guerilla című magyar történelmi filmet. Az film az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverésének időszakát dolgozta fel.

A kollégiumunk a szabad kapacitás függvényében, lehetőséget biztosít a város más középiskolásainak elszállásolására is. Az itt lakók közül többen tehetségesek rajzból, képzőművészetből. Az érdeklődő csoportok március 20-án az ő munkájukból álló kiállítást – a XXI. MFG Biennálét – tekintették meg a Móra Ferenc Művelődési Központban.

Különleges zenei élményben volt részük azoknak a kollégistáknak, akik március 22-én csütörtökön részt vettek a Szent István templomban megrendezésre kerülő hangversenyen, hiszen a japán Ensemble Este kamarazenekar lépett fel. Az eseményre a 150. éve fennálló japán-magyar diplomáciai kapcsolatok alkalmából került sor.

Képekért klikk ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .