Összes hír kategória bejegyzései

Ideiglenes felvételi lista

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

Az alábbi sorokban segítséget kívánunk adni a felvételi jegyzék értelmezéséhez: 

  1. Megjelölt kódok szerinti csoportosítás: Minden jelentkező minden olyan listán szerepel, amelynek kódját  iskolánkban a jelentkezési lapján megjelölte.
  2. A tanulmányi területek kódjai:  
  1. A jelentkezőket hozott jegyeik alapján rangsoroltuk. A felvételi tájékoztatóban meghirdettük, hogy az egyes kódoknál a tanulmányi területetekre jellemző tárgyakat fokozottan vesszük figyelembe, ennek megfelelően nem minden kódnál ugyanazok a jelentkezők egymáshoz viszonyított felvételi eredményei. Lehetséges pl. hogy X tanuló emelt informatika osztályban megelőzi Y tanulót, de az emelt humán gim-náziumi osztályban Y előzi meg X-et. Ez a tanulók egyes tárgyakból hozott jegyeitől, illetve az azokból számított, a tagozatnak megfelelő átlagoktól függ.
  2. Kódszámot kaptak: Iskolánk azoknak a tanulóknak adott sorszámot, akiket az adott kódszámú képzésekre  felvenni szándékozik.
  3. Nem végleges a rangsor (feljebb kerülhet): Nagy valószínűséggel szerepelnek olyan tanulók is a listákon, akik első helyen nem a Constantinumba jelentkeztek. Ha őket az általuk előbb megjelölt iskolába fölveszik, akkor az utánuk rangsorolt tanulók jobb pozícióba kerülnek a mostaninál. A jelentkezők közül sokan a mi iskolánkban is több tagozatot je-löltek meg. Őket a szabályoknak megfelelően az egyes rangsorokban elfoglalt helyüktől függetlenül arra a tagozatra vesszük föl, amelyiket nálunk az első helyen jelöltek meg, és ott beleférnek a létszámkeretbe. A többi tanulmányi területen a helyük föl fog szabadulni. Ezek jelentős előbbre lépési lehetőséget jelent-hetnek, akár 25-35 helyet is. Ebből az következik, hogy ha első látásra valaki úgy érzi, hogy nem fér be a megadott létszámkeretbe, még nem kell sem aggódni, sem módosítani. Telefonon szívesen segítünk en-nek a dilemmának a megoldásában (L. lentebb).
  4. Módosítási lehetőség: Aki a felvételi tapasztalatok alapján szeretne iskolánkban továbbtanulni, de nem minket írt be elsőnek az eredeti tanulói adatlapjára, annak mindenképpen javasoljuk, hogy módosító lapján minket írjon első helyre, mert a győri Felvételi Központ a tanulókat – ha az igazgatók sorszámmal rangsorolták őket és beférnek a létszámkeretbe – az általuk megjelölt iskolák közül a legkisebb sorszámmal szereplőnek „adják oda”.A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell kitölteni. A módosításra minden tanulónak a saját általános iskolájában van lehetősége április 8-10-én.
  5. Jelige vagy azonosító szám: Az előírásoknak megfelelően jeligét azoknál alkalmazunk, akik azt jelentke zési lapjukon és/vagy a felvételi eljárás során megadták. Aki nem adott meg jeligét, annak az azonosító  száma szerepel a listán.
  6. További információ: Amennyiben szeretnének további tájékoztatást kapni vagy tanácsot kérni a felvételikkel, módosításokkal kapcsolatban, kérjük, hívják az iskola központi számát: 76/431-786, kérjék a vezetők közül: Mindák Jó-zsefet intézményvezetőt, Zsigóné Seres Judit vagy Nagy Zoltánt intézményegység-vezetőket – szívesen állunk rendelkezésükre.
  7. Nem vehetők fel – külön listán szerepelnek. 
  8. Április 26-án megkapjuk a Felvételi Központtól az Intézményünkbe felvehető tanulók listáját. Minden hozzánk jelentkező tanulót a Jelentkezési lapján megjelölt értesítési címén április 30-ig írásban értesítünk a felvételi eljárás eredményéről.

     Mindák József – intézményvezető

Online hitéleti – ismerkedő beszélgetés (középiskola)

Online hitéleti – ismerkedő beszélgetés (középiskola) 2024.03.08. Péntek

Előadások partnerintézményünktől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

2024.02.06-án kedden partnerintézményünkről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről 3 előadót hallgathattunk meg. Prof. Dr. Padányi József rektorhelyettes és két tábornok tartott előadást. A 4-5. órákban a 9. és a 10. évfolyam tanulóit várták nagy szeretettel. 14:00-tól a 11-12-13. évfolyam kollégistáinak és az érdeklődőknek prezentálták az anyagokat. Az előadások az alábbiak szerint folytak:
1. Az épített és természetes környezet kapcsolata a háborús konfliktusokkal (Padányi József)
2. Az épített örökség, a természeti környezet és a katonai erődök pusztítása az első világháború olasz hadszínterén (Balla Tibor)
3. A korai háborúk hatása a teremtett környezetre (Dr. Négyesi Lajos ezredes)
Tanulóink kérdéseket is megfogalmaztak az előadások végén. Olyan témákban szerezhettek ismereteket, melyet akár a mindennapokban hallhatnak, illetve történelem tudásukat is mélyíthették a nagy háború magyar vonatkozásában. Köszönjük a szervezőknek, az előadóknak és az érdeklődőknek!

Adventi kirándulás Bécsben

Az adventi időszakban 48 fővel tanulmányi kirándulást tettünk Ausztria fővárosában. A schönbrunni kastély meglátogatása során Ferenc József háló- és dolgozószobájába nyertünk bepillantást, Strauss Kék Duna keringőjét hallgatva sétáltunk át a hajdani császári központ báltermén.

A történelmi belváros utcáit járva megtekintettük az ikonikusnak számító Stephansdom épületét, az Operaházat, a Heldenplatzon található Hofburg épületegyüttesét. A Ringen az osztrák parlament mellett sétálva jutottunk el a Városházához. A számos történelmi ismeret mellett gasztrotörténeti érdekességekkel is gyarapodtunk. A szakszerű idegenvezetésnek köszönhetően most már tudjuk milyen az eredeti Sacher-torta, amit lehetőségünk volt az adventi vásár forgatagában megkóstolni. A kora esti órákban a belváros díszkivilágítását, az adventi fényáradatot volt szerencsénk megcsodálni.

Köszönöm Szikora Tünde, Téglásné Kovács Éva és Szóllátné Kolenyák Kata kolléganőimnek a szervezést.

🖊 Tóth Csaba osztályfőnöki munkaközösség-vezető 📷 Szóllátné Kolenyák Kata szervező pedagógus

III. Mikulás Kupa Fekvenyomó Verseny

Egy jó színvonalú, sok tanulót megmozgató, amatőr középiskolai versenyen vehettünk részt tegnap a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikumban.

A verseny nagy létszámmal, 130 fővel – eddigi rekorddal- került megrendezésre. Ezzel a legnagyobb, amatőr, diákoknak rendezett fekvenyomó versennyé nőtte ki magát országos szinten. Többek között Debrecen, Baja, Kiskunhalas, Budapest, Kecskemét és Tiszakécske városok diákjaival is találkozhattunk a teljesség igénye nélkül.

A tanulókkal az őszi szünetben kezdtem foglalkozni heti 2 alkalommal az edző stúdiómban. Közülük Rácz Anasztázia (egyesületi versenyző, rendszeresen jár versenyekre) és Hatos Máté rendelkezett edzésmúlttal, a többiek teljesen kezdők voltak, általam kontrollált, 1 hónap edzésmunka volt mögöttük. A tisztes helytállás volt a célunk a verseny előtt!

A végeredménnyel elégedett vagyok, a ráfordított idő arányában. Nagyon jó motivációt adott a verseny a tanulóknak! Gratulálok mindenkinek a megmérettetéshez!

Az alábbi eredmények születtek a versenyen:

  1. Rácz Anasztázia:

Egyéni verseny: 1. helyezés (új egyéni csúccsal)

Legeredményesebb lány versenyző különdíj!

  1. Hatos Máté: 9. helyezés
  2. Szijártó Vince Orlandó: 8. helyezés
  3. Csenki Mária: 5. helyezés
  4. Zámbó András: 26. helyezés

🖊Kis Gábor tanár úr, felkészítő pedagógus 📷 Németh Gréta 12.B osztályos tanuló

Kollégiumok közötti foci bajnokság

2023.12.07-én megrendezett kollégiumok közötti foci bajnokságot megnyerte a Constantinum kollégiumi együttese. A város többi kollégiumából érkeztek az ellenfelek, így körmérkőzéseket követően alakult ki a végső sorrend. Címvédőként talán nagyobb nyomás volt rajtunk, viszont remekül vetettük bele magunkat a megmérettetésbe.

Meghívott csapatok érkeztek a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kossuth Lajos Szakképző Iskola és Kollégiumból, a Kiskunfélegyházi Szent Benedek PG Két Tanítási Nyelvű Technikum és Kollégiumból valamint a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégiumból.

A Constantinum Katolikus Gimnázium, Technikum, Kollégium kollégiumi csapata mindhárom mérkőzését veretlenül zárta, így a szerezhető maximális 9 pontból 9-et szerzett meg. Mindez a számok függvényében:

  • Consti-Kossuth 4-2
  • Mezgé-PG 0-0
  • Consti-PG 3-0
  • Mezgé-Kossuth 1-2
  • Consti-Mezgé 2-0
  • PG-Kossuth 0-3

Gratulálunk a résztvevőknek és főként a Consti csapatának! Szép volt Fiúk!

Kurucz István Tanár Úr nélkül nem ment volna a torna lebonyolítása, ezúton is nagyon szépen köszönjük a munkáját és a kiváló játékvezetést!