Általános Iskolai hírek kategória bejegyzései

Móra nap

„Én addig hurcoltam a ködmönt, míg megtanultam, hogy a kincset a szívében hordozza az ember” (Kincskereső kisködmön)
Február 8-án, halálának 89. évfordulóján tisztelettel emlékeztünk Móra Ferencre, mint magyar íróra, újságíróra, muzeológusra, a magyar regény-és ifjúsági irodalom halhatatlan alakjára, Kiskunfélegyháza szülöttére, iskolánk névadójára.
Iskolánk színjátszói, Bakai Ildikó magyar szakos kollégánk irányításával Móra Ferenc élete legfontosabb állomásainak felelevenítésével, termékeny munkásságának köszönhető, gazdag örökségéből való szemezgetéssel idézték meg a résztvevők számára Móra szellemiségét. A verses, zenés, táncos megemlékező műsorban életre kelt Móra A didiergő király című meséje is. Az iskolai ünnepségen -általános iskolás növendékeinken túl- részt vettek intézményünk óvodájának nagycsoportosai is. Valamint, szíves meghívásunknak eleget téve velünk emlékezett a Móra Ferenc Társaság elnöke, Kovács-Csonka Szilvia és a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnökhelyettese, Tóth Istvánné is.
A mai tiszteletadásra igazi összefogással készültek növendékeink pedagógusaik ösztönzésével, iránymutatásával. Csodaszép illusztrációkat készítettek a Didergő király című Móra meséhez. Az elkészült alkotásokból kiállítást rendeztek kollégáink, valamint a rajzok digitalizálás után kivetítésre kerültek a megemlékező ünnepség alatt. Ez a példaértékű csapatmunka jól szemlélteti, hogy Móra Ferenc gazdag hagyatéka mindannyiónké és mindannyiónk számára rejt kincseket.
Az iskolai ünnepségen és az iskolánkban lévő emléktáblák megkoszorúzásán túl csatlakoztunk a városi Móra-nap rendezvényeihez (koszorúzó ünnepségek, felolvasó délelőtt) is.
Köszönjük a Móra-nap megvalósításában közreműködő tanulóink és pedagógusaink Bakai Ildikó, Faraksné Gáspár Renáta, Kátai Tibor, László Éva, Oláh Sándor, Szudóczkiné Barna-Pap Rozália és minden alsó tagozaton tanító kolléga munkáját.

DIÁKOLIMPIA-ÚSZÁS

2023. január 28-án rendezték meg a Diákolimpia Dél-Alföld Úszórégió regionális úszóversenyét, a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában. A versenyen általános iskolánk népes, 19 fős csoporttal képviseltette magát.
Tanulóink minden úszásnemben szépen helyt álltak az erős mezőnyben, többen is úsztak egyéni csúcs közelében.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk és szeretettel gratulálunk a Horváth Péter (6.B), Gál Péter Attila (6/B), Ficsór Gergő (5/B), Vidéki Gellért (6/B) összeállítású váltónak, akik 2. helyezést szereztek a III. korcsoport 4X50 méteres gyorsúszás váltó versenyben. Ezzel az eredménnyel bejutottak az országos döntőbe.
Köszönjük a felkészítő kollégák Benkő Laura és Kovács János munkáját. Valamint köszönjük a résztvevő tanulók szüleinek, hogy segítették a népes csapat eljutását a verseny helyszínére.

Magyar kultúra napja

„A kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” (Bartók Béla)

Kovács Benedek Bátor 8.B osztályos tanuló képviselte intézményünket a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciója által, a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett szavalóversenyen.

A versenynek a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtára adott otthont, melyen a helyi és a környékbeli általános iskolák 7-8. osztályos tanulói vettek részt.

Gratulálunk Beninek, aki az 1. helyezést szerezte meg a versenyen, mellyel tovább öregbítette iskolánk jó hírnevét! Köszönjük felkészítője, László Éva tanárnő áldozatos munkáját!

Karácsony

„Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45)

Szentmisével vette kezdetét a téli szünet előtti utolsó napunk. A szentmisén Péter atya prédikációjában elmondta, hogy a Karácsony ünnepe a találkozásokról szól. Találkozásokról egymással és találkozásról az Istennel, mely a mennyország örömét hozza el számunkra. Isten végtelen szeretetével ujjá éleszt minket. Kérte, hogy karácsonyi találkozásainkba vigyük el a mennyország örömét.

A szentmise után a tanulói lelkigyakorlat részeként Péter atya elmélkedését hallgathattuk meg tanulságos történetekkel. Majd ezt követően az általános iskolás Színjátszó szakkör felsős tanulóinak karácsonyi színdarabját tekinthettük meg, melynek címe Az angyal baba volt. A darabot színpadra álmodták Bakai Ildikó és László Éva tanárnők. Az előadásban dalokkal közreműködött iskolánk kórusa és zenekara Benőné Csanádi Tünde tanárnő vezetésével. A táncot betanította Kátai Tibor tanár úr. A díszlet Dr. Hidegné Torma Erzsébet tanárnő keze munkáját dicséri. A hangosítást és a technikai segítséget köszönjük Oláh Sándor rendszergazdának.

A nap az osztályok karácsonyozásával, majd ebéd után dolgozói lelki gyakorlattal folytatódott. A napot dolgozói karácsonyi vacsorával zártuk.
Az alábbiakban megtekinthető képes összefoglalóval kívánunk mindenkinek áldott Karácsonyt és békés, boldog Újesztendőt!

Szép magyar beszéd

2022. december 14-én rendeztük meg intézményünk felső tagozatos tanulói számára, a Szép magyar beszéd verseny házi fordulóját. A tanulók két kategóriában -5-6. osztályosok és 7-8. osztályosok-, összesen 21-en vettek részt a megmérettetésen.
Minden tanulónak elsőként egy saját maga által választott, ismert szöveget kellett felolvasnia. Ezt követően pedig az idegen szöveg felolvasásával folytatódott a verseny. A két felolvasás alapján hozta meg a zsűri a döntését. A délután folyamán sok szép és igazán kifejező felolvasást hallgathatott meg a zsűri, így nem volt könnyű helyzetben a döntéshozatalkor.
Az ez évi Szép magyar verseny házi fordulójában a következő tanulók bizonyultak a legügyesebbnek:

5-6. osztályosok:
1. helyezés: Fekete Máté Zsolt 5.B osztály
2. helyezés: Hernádi Zalán 6.A osztály
3. helyezés: Szondi Bíborka Eszter 5.A osztály
Különdíjas: Tapodi Lili 6.A osztály
7-8. osztályosok:
1. helyezés: Pesír Dorina 8.A osztály
2. helyezés: Ács Kíra Dorka és Kovács Benedek Bátor 8.B osztályos tanulók
3. helyezés: Balog Enikő Mária 8.B osztály

Gratulálunk az elért eredményekhez! Köszönjük a magyar szakos kollégák felkészítő munkáját és a Humán munkaközösség tagjainak pedig a szervezést!

„Zánkaland” – Erzsébet Karácsony

Az Erzsébet Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázataink eredményeképpen 2022. november 28-30. és december 5-7. között két csoportban, összesen 110 általános iskolás tanulónk vett részt a zánkai Erzsébet tábor adventi programjain.

Az első csoportban felső tagozatos osztályok (6.B, 7.A és 7.B), a második csoportban pedig javarészt alsó tagozatos osztályok (3.A, 4.A és 6.A) vettek részt.

A csoportokkal a kiskunfélegyházi vasúti pályaudvarról a 6:31-es, szegedről érkező gyorsvonattal indultunk útnak, majd két budapesti átszállást (Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld) követően a Tapolcára menő sebes vonattal érkeztünk meg Zánkára 11:30-kor. A regisztráció után a szállás elfoglalása következett és az ebéd után máris bekapcsolódhattunk a szervezett programokba.

A tábor munkatársai három nagycsoportos foglalkozást biztosítottak a résztvevők számára, melyek során korcsolyázhattunk, lézerharcon vehettünk részt. Lehetőségünk volt megtekinteni a Fővárosi Nagycirkusz előadását is, melyet kifejezetten a zánkai Erzsébet Karácsony programra készítettek. A repülő zongora címet viselő produkcióban orosz, ukrán és magyar művészek dolgoztak együtt. Láthattunk erőművészeket, zsonglőrt, kötéltáncosokat, egykerekűvel dolgozó artistát, pantomim művészt, aranyos és ügyes kutyusokat. Igazán színvonalas és látványos produkcióban volt részünk.

Mindkét csapattal részt vettünk a Karácsonyi Futam elnevezésű játékos, sportos ügyességi vetélkedőn. A felsőseinkből összeállított vegyes csapat a 12 versenyző csapatból az 5. helyen végzett. Egy héttel később alsósaink nagyon ügyes versenyzéssel, végig vezetve, a végén 10 pont előnnyel szerezték meg a győzelmet a 11 egymással megmérkőző csapat közül. Szurkolóink lelkesen buzdították versenyző társaikat, a délután igazán jó hangulatban telt el.

Az esti programjaink is nagyon tartalmasak voltak. Első este bábprodukciót láthattunk a kis Jézus születéséről, második este pedig Oláh Gergő karácsonyi koncertjén vehettünk részt a multicsarnokban. A koncert után minden résztvevő mikulás csomagot kapott.

A szervezők berendeztek a gyerekek számára egy „Chill zone” elnevezésű helyet is, ahol jól esett a szabadtéri programok után felmelegedni. Itt asztaliteniszezéssel, légfocival, csocsóval és társas játékokkal tölthettük az időt. Nap közben lehetőségünk volt linzer süteményt és mézes puszedlit kóstolni és finom forró teával felmelegedni az adventi forgatag faházaiban.

Az Erzsébet Karácsony élményekkel teli programja mindkét csoportunk számára csak egy pici szabadidőt hagyott, melyet igyekeztünk tartalmasan eltölteni. A felősökkel a tábor szomszédságában lévő Haditechnikai Parkot látogattuk meg, míg az alsós csoporttal a Balaton partra sétáltunk el, ahol rácsodálkozhattunk arra, hogy a Balaton télen is nagyon szép.

Mindkét csapattal élményekkel telve, kellemesen elfáradva értünk haza a harmadik nap végére. Tartalmas, hangulatos programokban volt részünk, köszönjük a részvételi lehetőséget.

„Nyitott szívvel, nyitott kapuval”

December 8-án iskolaváró foglalkozást tartottunk intézményünkben, melynek témája az advent volt. A programon részt vettek az intézményünk iránt érdeklődő nagycsoportos óvodások és szüleik.
A délután folyamán elsőként a 4.B osztályosok műsorát tekinthették meg a jelenlévők. A gyerekek Rozika néni és Lenke néni segítségével fedezték fel a varázsdoboz titkát, amely sok érdekességet tartalmazott. Volt benne egy naptár, Mikulás figura, adventi koszorú, csengettyű és még sok érdekes dolog. A varázsdoboz különlegességét az adta, hogy a műsor végére sem ürült ki teljesen. A vendég gyerekek számára is tartogatott egy kis meglepetést, melyet örömmel fedeztek fel.
Ezt követően Pótári Tímea intézményegység-vezető, Komárné Urbán Melinda és Szabó-Magyar Adrienn leendő első osztályos tanítók ismertették a szülők számára az intézményünkben folyó szakmai munkát, bemutatták egy első osztályos kisgyermekek napirendjét, tevékenységeit és beszéltek az iskolaérettségről is. Közben a gyerekek a tanító nénikkel kézműveskedtek a szomszéd tantermekben.
Iskolaváró foglalkozásunkat pogácsázással és teázással egybekötött beszélgetéssel zártuk.

Mikulás ünnepség az alsó tagozaton

December 6-án elérkezett az évnek az a napja, amit a gyerekek mindig nagyon várnak. Iskolánkba sok jó gyerek jár, ezért Szent Miklós ünnepén hozzánk is ellátogatott a Mikulás.
A 2.A és a 2.B osztály tanítóik -Adri néni, Melinda néni, Rozika néni és Brigi néni- segítségével dalos, verses műsorral tették még örömtelibbé és emlékezetesebbé a várakozást, Mikulás megérkezéséig.
Minden jó gyerek kapott ajándékot, melyet nagy örömmel bontogattak az osztálytermekben az ünnepség után.
Köszönjük az ünnepség megvalósításában közreműködő kollégáink munkáját!