EKCP-KP-1-2021

Iskolánk Egyházi közösségi célú programok támogatása nevű (EKCP-KP-1-2021) pályázaton nyert támogatásból megvalósult programja

Magyarország Kormánya nemzetünk szellemi és lelki megújulásában kiemelt partnerként tekint az egyházakra, melyek egyedülálló szolgálatukkal fontos szerepet töltenek be a társadalom életében. A Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága tett közzé felhívást, hogy felmérje azon támogatási igényeket, amelyek a 2021. költségvetési év során az egyházi jogi személyek közösségi célú programjainak megvalósításához szükségesek. A támogatás célja a közösségépítést, közösségi nevelést szolgáló, valamint egyéb hitéleti programok támogatása volt. A Constantinum 400 ezer Ft-ot nyert, önerőként még további összeget is biztosítottunk az alábbi program megvalósulásához. A támogatás nagy segítséget jelentett intézményünk közösségépítő tevékenységéhez.

Dolgozóink az épületek adottságai következtében ritkán találkoznak teljes létszámban egymással. Ezért fontosnak tartjuk, hogy időközönként legyen lehetőségünk egymás jobb megismerésére. Ezen belül külön figyelmet fordítunk arra, hogy az általában a tanévek elején nagyobb számban megjelenő új dolgozók könnyen és hamar beilleszkedjenek dolgozói közösségünkbe. A nagyrészt pályázati támogatásból megvalósított évindító dolgozói nap ezeknek a céloknak a megvalósítását szolgálta.

A 2020/21-es tanév nyitásaként 2021. augusztus 30-án intézményünk saját dolgozói részére közösségépítő programot terveztünk Szarvasra. A lelki programon kívül a helyi arborétumban teremtésvédelmi szemléletünket erősítendő szabadtéri feladatokat teljesítettünk, miközben botanikai ismereteinket is bővítettük. A Mini Magyarország Makettpark segítségével meglátogattuk hazánk sok nevezetességét. Alternatív program keretében sétahajózásra és kiszabadulós játékra is lehetőségünk volt. A közös étkezés is erősítette bennünk az összetartozás érzését.