EKCP-KP-1-2023

2023. augusztus 22-24. között Petőfiszállás -Pálosszentkút kegyhelyen rendeztük meg leendő kilencedik osztályos diákjaink számára hitéleti-közösségépítő tábort. A résztvevők össz létszáma 100 fő volt. Az első nap reggelén a Constantinum udvarán izgatott, középiskolai tanulmányaikat hamarosan megkezdő diákok gyülekeztek, majd az előzetes tájékoztatás után busszal indultak a célállomásra. A szálláshelyek elfoglalása után megkezdődött a helyszínnel és az egymással való ismerkedés izgalmas kalandja. A gondosan előkészített és megtervezett hitéleti és közösségépítő programoknak köszönhetően az elején még visszahúzódó nebulók hamar feloldódtak. A diákok először az osztályfőnökeikkel és az osztálytársaikkal ismerkedtek meg, majd a tartalmas ebéd után a végzősök által kitalált, játékos feladatokból álló versenyen, illetve íjászkodással tehették próbára tudásukat és ügyességüket. A szalámis és sonkás pizzavacsora elfogyasztása után mindkét este körülállták a (tűzgyújtási tilalmat figyelembe véve szimbolikus) tábortüzet, játszottak, énekeltek, majd a fiatalok és tanáraik, összeszedve minden bátorságukat, éjszakai túrára indultak. A túráról visszaérve jóleső fáradtsággal tértek nyugovóra. A frissítő reggeli tornák és a bőséges reggelik után tájékoztatók következtek, ahol a diákok új információkra tehettek szert az iskoláról, a kollégiumról, és a hitéletről. A második nap delén közös, énekes szentmisén vett részt a szépen formálódó közösség. A programok változatosságát az is biztosította, hogy közöttük kötött és kötetlenebb lehetőségek is voltak: társasjátékozhattak, kötelet húzhattak, focizhattak, röplabdázhattak, majd 24-én élményekkel telve (és kicsit kifáradva) indultak haza, hogy szeptember 1-jén testileg-lelkileg készen állva kezdhessék meg középiskolai tanulmányaikat.