Ideiglenes felvételi lista

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

Az alábbi sorokban segítséget kívánunk adni a felvételi jegyzék értelmezéséhez: 

  1. Megjelölt kódok szerinti csoportosítás: Minden jelentkező minden olyan listán szerepel, amelynek kódját  iskolánkban a jelentkezési lapján megjelölte.
  2. A tanulmányi területek kódjai:  
  1. A jelentkezőket hozott jegyeik alapján rangsoroltuk. A felvételi tájékoztatóban meghirdettük, hogy az egyes kódoknál a tanulmányi területetekre jellemző tárgyakat fokozottan vesszük figyelembe, ennek megfelelően nem minden kódnál ugyanazok a jelentkezők egymáshoz viszonyított felvételi eredményei. Lehetséges pl. hogy X tanuló emelt informatika osztályban megelőzi Y tanulót, de az emelt humán gim-náziumi osztályban Y előzi meg X-et. Ez a tanulók egyes tárgyakból hozott jegyeitől, illetve az azokból számított, a tagozatnak megfelelő átlagoktól függ.
  2. Kódszámot kaptak: Iskolánk azoknak a tanulóknak adott sorszámot, akiket az adott kódszámú képzésekre  felvenni szándékozik.
  3. Nem végleges a rangsor (feljebb kerülhet): Nagy valószínűséggel szerepelnek olyan tanulók is a listákon, akik első helyen nem a Constantinumba jelentkeztek. Ha őket az általuk előbb megjelölt iskolába fölveszik, akkor az utánuk rangsorolt tanulók jobb pozícióba kerülnek a mostaninál. A jelentkezők közül sokan a mi iskolánkban is több tagozatot je-löltek meg. Őket a szabályoknak megfelelően az egyes rangsorokban elfoglalt helyüktől függetlenül arra a tagozatra vesszük föl, amelyiket nálunk az első helyen jelöltek meg, és ott beleférnek a létszámkeretbe. A többi tanulmányi területen a helyük föl fog szabadulni. Ezek jelentős előbbre lépési lehetőséget jelent-hetnek, akár 25-35 helyet is. Ebből az következik, hogy ha első látásra valaki úgy érzi, hogy nem fér be a megadott létszámkeretbe, még nem kell sem aggódni, sem módosítani. Telefonon szívesen segítünk en-nek a dilemmának a megoldásában (L. lentebb).
  4. Módosítási lehetőség: Aki a felvételi tapasztalatok alapján szeretne iskolánkban továbbtanulni, de nem minket írt be elsőnek az eredeti tanulói adatlapjára, annak mindenképpen javasoljuk, hogy módosító lapján minket írjon első helyre, mert a győri Felvételi Központ a tanulókat – ha az igazgatók sorszámmal rangsorolták őket és beférnek a létszámkeretbe – az általuk megjelölt iskolák közül a legkisebb sorszámmal szereplőnek „adják oda”.A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell kitölteni. A módosításra minden tanulónak a saját általános iskolájában van lehetősége április 8-10-én.
  5. Jelige vagy azonosító szám: Az előírásoknak megfelelően jeligét azoknál alkalmazunk, akik azt jelentke zési lapjukon és/vagy a felvételi eljárás során megadták. Aki nem adott meg jeligét, annak az azonosító  száma szerepel a listán.
  6. További információ: Amennyiben szeretnének további tájékoztatást kapni vagy tanácsot kérni a felvételikkel, módosításokkal kapcsolatban, kérjük, hívják az iskola központi számát: 76/431-786, kérjék a vezetők közül: Mindák Jó-zsefet intézményvezetőt, Zsigóné Seres Judit vagy Nagy Zoltánt intézményegység-vezetőket – szívesen állunk rendelkezésükre.
  7. Nem vehetők fel – külön listán szerepelnek. 
  8. Április 26-án megkapjuk a Felvételi Központtól az Intézményünkbe felvehető tanulók listáját. Minden hozzánk jelentkező tanulót a Jelentkezési lapján megjelölt értesítési címén április 30-ig írásban értesítünk a felvételi eljárás eredményéről.

     Mindák József – intézményvezető

Online hitéleti – ismerkedő beszélgetés (középiskola)

Online hitéleti – ismerkedő beszélgetés (középiskola) 2024.03.08. Péntek

Farsang

Kedves Kollégisták és Szülők! Szerdán jó hangulatú és közösség formáló kollégiumi farsangot tartottunk. A képes beszámoló az eseményről a Média/Albumok/Kollégiumi farsang 2024 fülek alatt érhetőek el. Jó szemezgetést kívánunk!
A csoportvezetők vezetésével, a tanulók aktív hozzáállásával nagy színes és kreatív produkciók születettek. Közkívánatra kétszer is bemutathatták a táncos, jelmezes táncokat a gyerekek. Oláh Sándor és Fekete Flórián biztosította a zene, fény és technikai feltételeket a csarnokban.
A bemutatott műsorszámokat végül értékeltük és jutalmaztuk.
A LEGVICESEBB produkciót Hugyik István csoportja prezentálta.
A LEGÖSSZEHANGOLTABB címet Józsa Nándor társasága nyerte el.
A LEGDIZÁJNOSABB csapat Lekrinszki Éva tanárnő teamje volt.
A LEGKREATÍVABB titulust Sallai Béláné Aranka csapata érdemelte ki.
A LEGTÖBB DIÁKOT MEGMOZGATÓ alakulat pedig Lőrincz Anna tanárnő vezetésével született meg.
Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a bemutatót, a rengeteg készülődést és a közös élményt! CSAK A CONSTI!

Előadások partnerintézményünktől, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről

2024.02.06-án kedden partnerintézményünkről, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről 3 előadót hallgathattunk meg. Prof. Dr. Padányi József rektorhelyettes és két tábornok tartott előadást. A 4-5. órákban a 9. és a 10. évfolyam tanulóit várták nagy szeretettel. 14:00-tól a 11-12-13. évfolyam kollégistáinak és az érdeklődőknek prezentálták az anyagokat. Az előadások az alábbiak szerint folytak:
1. Az épített és természetes környezet kapcsolata a háborús konfliktusokkal (Padányi József)
2. Az épített örökség, a természeti környezet és a katonai erődök pusztítása az első világháború olasz hadszínterén (Balla Tibor)
3. A korai háborúk hatása a teremtett környezetre (Dr. Négyesi Lajos ezredes)
Tanulóink kérdéseket is megfogalmaztak az előadások végén. Olyan témákban szerezhettek ismereteket, melyet akár a mindennapokban hallhatnak, illetve történelem tudásukat is mélyíthették a nagy háború magyar vonatkozásában. Köszönjük a szervezőknek, az előadóknak és az érdeklődőknek!

Kollégium szentelés

2024.01.25-én csütörtökön 19:00-kor a Jókai utcai Kollégium, majd 19:30-tól a Petőfi utcai Kollégium épületében került sor az épületek megszentelésre, mely jeles alkalom az újév indulását követően. A szentelést a Kiskunfélegyházi Sarlós Boldogasszony templomból érkezett Farkas Tibor atya végezte. Ezúton is köszönjük Tibor atyának a szentelést és útravaló szavait.

Kollégiumi karácsony

Az adventi időszakban a gyertyagyújtások mellett lázas készülődés előzte meg a kollégium mindennapjait, ahogy közeledtünk a karácsonyhoz. 2023. december 19-én 16:30-tól tartottuk kollégiumi karácsonyunkat. A kollégisták szavalatokkal, fényjátékkal és betlehemi történettel készültek, egyúttal készítettek fel minden jelenlévőt karácsonyi üzenetére. Kollégiumvezetői útravalót is kaptak a diákok, melyet az ünnepi vacsorával fejeztünk be.