Október 21- 25. között iskolánk két angol szakos tanárnője, Jaksits Jozefin és Szóllátné Kolenyák Katalin vettek részt a Grúziában megrendezésre kerülő Nemzetközi Szakmai Oktatási Hét nevű rendezvényen. Az eseményt Baia Kvitsianival és Irine Margishvilivel, a Szakmai Ügynökség főigazgatójával, Alexander Tsuladze, a grúz parlament oktatási, tudományos és ifjúsági bizottságának elnökhelyettese nyitotta meg. A hét folyamán bemutatók, workshopok, panelbeszélgetések, szakmai oktatási kiállítás és egyéb foglalkozások zajlottak.10 országból, többek között Spanyolország, Litvánia, Németország, Észtország, Lettország, Magyarország, Lengyelország, Görögország, Törökország és Kína képviselői vettek részt, továbbá Grúzia köz- és magánintézményeinek képviselői, valamint a nemzetközi szakoktatási intézményeinek képviselői osztották meg a bevált gyakorlatokat egymással és beszélték meg a jövőbeli együttműködés lehetőségeit. A Nemzetközi Szakoktatási Hét harmadik napján az AISMA Intézmény adott helyet egy szakmai bemutató nap megrendezésének. A rendezvény keretein belül a kollégium ismertette a résztvevőkkel a tanulás folyamatát és megosztotta a helyi gyakorlatokat. A záró esemény érdekességeként a vendégeknek lehetőségük nyílt közelebb kerülni a grúz hagyományokhoz és részt venni a kollégium által szervezett gasztrotúrán. Köszönjük az Erasmus+ a lehetőséget és MEOUT -nak a szervezésben nyújtott segítséget.
32.KIDS kupa bajnokai!
2024. október 18- án Kecskeméten a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetsége által szervezett versenyen középiskolás tanulóink az alábbi versenyszámokban dobogós helyeken végeztek.
100 méteres síkfutás:
- Illés Fanni I.hely
- Kertész-Farkas Áron I. hely
- Szécsényi Bálint II. hely
- Varga Márk Roland III. hely.
Magasugrás:
- Illés Fanni I. hely
- Szécsényi Bálint és Varga Márk Roland megosztott I. hely.
400 méteres síkfutás: Kertész-Farkas Áron I. hely.
Súlylökés: Kiss Petra I. hely.
Vegyes svédváltó: I. hely Illés Fanni, Kelemen Nikolett, Szécsényi Bálint és Kertész-Farkas Áron összeállításban.
Hatalmas gratuláció mindenkinek!
Köszönjük Kurucz István és Rádi Dezső tanár uraknak a felkészítő munkát!
LanguageCert próbanyelvvizsga a Constiban
Október 18-án közel 80 diák részvételével szerveztük meg a LanguageCert angol nemzetközi próbanyelvvizsgát. A lelkes és motivált diákok B 2 (középfokon) és C 1 (felsőfokon) tették próbára tudásukat olvasás- , íráskészség és hallott szövegértés vizsgarészekből. Iskolánkban nagy hangsúlyt fektetünk a vizsgafelkészítésre a tanórák keretein belül, s aktívan segítjük a diákok otthoni, önálló gyakorlását is a különböző készségeket fejlesztő feladatokkal. Nyelvtanárként fontosnak tartjuk, hogy kérdező- vizsgáztató tapasztalatunkat felhasználva hatékony segítséget tudjunk nyújtani a nyelvvizsgára készülő tanulók részére. Meggyőződésünk, hogy a próbanyelvvizsga lehetősége, a mi szakmai támogatásunk és a helyszíni vizsga elősegíti a sikeres nyelvvizsga megszerzését diákjaink számára.
Kompromisszum nélkül
2024. október 10-én csütörtökön 15:00 és 17:30 között került lebonyolításra a 72 óra kompromisszum nélkül program, melyre több éve minden alkalommal jelentkeztünk diákjainkkal. Kollégistáink nagy lelkesedéssel, jókedvvel és tenni akarással vetették bele magukat a különféle munkákba. Önkénteseink a város több pontján segítettek, az ehhez szükséges eszközöket pedig a Sarlós Boldogasszony Főplébánia biztosította nekünk. 4 csoportra oszlott a társaságunk, mely 32 tanulóból és 2 kollégiumi nevelőből állt össze. Sallai Béláné és Hugyik István kísérte el a diáksereget, valamint Ódor László a kiskunfélegyházai Szociális és Közfoglalkoztatási Osztály vezetője, továbbá Kiss Zoltán sekrestyés a Sarlós Boldogasszony Főplébániáról irányította a munkafolyamatokat. Önkénteseink egyik csoportja a Főplébánia udvarát tette rendbe, másik alakulat a templomban végzett takarítást. A tanulók egy része a Kalmár-kápolna (Szentháromság) udvarát varázsolta szebbé. A negyedik csapat a Kiskunfélegyházi Kálvária és Kálvária-kápolna környezetében végzett nagyon hasznos munkát. Ágakat gyűjtöttek össze és daraboltak fel, végül segítettek az eltakarításban is. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jó volt látni a gyerekek által befektetett energiák eredményét, tették mindezt örömmel és segítő szándékkal. Hasznos órákkal gyarapították közösségi szolgálatukat. Jövőre újból, újult erővel és az érkező kilencedikesekkel folytatjuk.
Pályaorientációs nap
2024. október 7-én hétfőn pályaorientációs napot tartottunk iskolánkban. A nap folyamán sokféle érdekes és interaktív tevékenységen keresztül szerezhettek tapasztalatot tanulóink a különféle foglalkozásokkal és a munka világával kapcsolatban.
Alsósaink megismerkedtek a gyertyaöntés és a papír merítés mesterséggel. Majd tarhonyát, illetve tésztát gyúrtak és érdekes -a különféle foglalkozásokhoz kapcsolódó- feladatokat oldottak meg az interaktív táblán.
Felsőseink meghívott előadók által ismerkedhettek a közlekedési biztonságtechnikus, az óvodapedagógus, a gazdálkodó, a pilóta, a rendőr és az iskolatitkár munkájával. Nyolcadikosaink számára a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának dolgozói tartottak pályaorientációs foglalkozást.
Végzőseink délután részt vehettek szüleikkel a továbbtanulási szülői értekezletünkön is, ahol a városunkban működő középiskolák vezetői bemutatták az iskolájuk által kínált képzési lehetőségeket.
Köszönjük a szervezőmunkát kollégáinknak, Miklósné Hideg Zsuzsannának, Vízhányóné Farkas Brigittának és Szabó-Magyar Adriennek. Igazán tartalmas és hasznos nap volt.
Október 6.
“Őszi napnak mosolygása,
Őszi rózsa hervadása,
Őszi szélnek bús keserve
Egy-egy könny a szentelt helyre,
Hol megváltott – hősi áron –
Becsületet, dicsőséget
Az aradi tizenhárom.”
(Ady Endre: Október 6.)
Tisztelettel emleztünk ma iskolánkban a hazánk szabadságáért harcoló tizenhárom aradi vértanúra.
Hősök voltak ők, mártírhaláluk jelképpé vált. Annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a szimbólumai lettek, amelyet a magyar nép évszázadokon át folytatott nemzeti függetlenségének megteremtéséért és társadalmi előrehaladásának megvalósításáért.
Felsőseink a 9/A és a 9/C osztályosok iskolarádiós megemlékezésének segítségével, alsósaink pedig a 4/B megemlékező műsorával elevenítették fel az 1849. október 6-i eseményeket.
Ezt követően részt vettünk a városi megemlékezésen is, melynek keretén belül elhelyeztük a megemlékezés virágait a hős vértanúk emlékoszlopánál.
Köszönjük a megemlékező műsorok létrejöttét segítő kollégáink: Táborosi-Gálné Tarjányi Lenke, Forgóné Szász Anikó és Pesti Gábor lelkiismeretes munkáját.
III. Military Multi Shotting kupa
Október 10 ‐én Fóton a Honvédelmi Sportszövetség által rendezett III. Military Multi Shotting kupa csapatversenyén mérettük meg magunkat, iskolánkat képviselve. Amit tudni kell a versenyről, az az, hogy 5 héten keresztül az országból leginkább kadét képző iskolák, de rendészeti iskolák is részt vehetnek a versengésben, komoly épített akadályokkal tarkított pályán. A verseny során erő, ügyesség gyorsaság és a pontosság mellett komoly koncentráció is kellett, hiszen némelyik akadály igencsak összetett és bonyolult kialakítású volt.
A mai napra 7 csapatot hívtak meg a szervezők. Csapatonként 3 fő versenyezhetett. A Constit Bédi Levente, Szabó Áron 12/C és Kismók Balázs 13/C osztályos tanulók képviselték. Néhány versenyszám: akadály futás, kézigránát célba dobás, túszmentés, íjászat, illetve airsoft gépkarabéllyal történő szituációs pálya leküzdése.
Rajtunk kívül mindegyik versenyző csapat kadét képzős volt, a rendészeket csak mi képviseltük. Azért azt tudni kell, hogy a kadétosok más típusú gyakorlati képzés kapnak… Komolyabb harcászati előképzésben részesülnek. Ezt most nem az előre mentegetőzés miatt írtam.
Szóval, a csapat nagyon odatette magát. Ügyesek gyorsak és pontosak voltak, összeszedetten, koncentrálva versenyeztek.
Sajnos Bédi Levi nem állhatott fel a dobogóra, de Szabó Áron bronzérmet szerzett, Kismók Balázs pedig addig kommandózott, hogy nem volt kérdés, ki nyeri a versenyt! Hát Ő!
A csapatverseny eredménye, az egyéni teljesítmények tükrében, nem volt kérdéses! Persze hogy mi nyertük meg a mai napot!
Az országos összevetés eredménye még nem ismert, mert egy hét múlva rendezik az utolsó, ötödik fordulót. Ezt követően értesítenek bennünket a végleges eredményről. Bizakodunk… 🙏
Köszönöm a csapat tagjainak, hogy hallgattak rám, elfogadták a tanácsaimat, és nagyszerűen versenyeztek!!! Gratulálok Nekik!
Szívből örülök az eredménynek, örülök, hogy pozitív élményként élhettük meg a mai napot!
Köszönettel: az egyszemélyes szurkolói szektor, a fizikai és mentáltréner, lövészet oktató és sofőr szolgálat, azaz Rózsa Csaba tanár úr. Hajrá Consti!
Tanulóink ismét Görögországban!
Október 8- án 61 technikumi tanulónk és 5 kísérő pedagógus utazott Görögországba. A csapat épségben megérkezett Leptokarya településre, ahol 2 héten át szakmai és kulturális programokon vesznek részt az Erasmus+ szakmai mobilitási program keretében.
Sok szép élményt kívánunk!!
GPC világbajnokság
Együttműködési megállapodás
Együttműködési megállapodás A duális képzés keretén belül intézményünk főigazgatója, Mindák József együttműködési megállapodást kötött a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével. Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány köszöntötte tanulóinkat, sok sikert kívánt tanulmányaikhoz. A duális képzésben résztvevő, rendészeti-közszolgálati szakirányos diákjaink ezt követően aláírták szerződésüket, ők később a Kecskeméti Rendőrkapitányságon fogják a gyakorlatukat végezni. Munkájukhoz erőt és jó egészséget kívánunk!