Biztonság hete

A tanév 4. hetének osztályfőnöki óráit a biztonságos közlekedés jegyében tartottuk. Az előadó, Takács Zoltán főhadnagy úr volt, aki a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányságról érkezett, és vállalta, hogy több középiskolai osztályban is tart előadást a témáról. Ő, mint a közlekedési alosztály tiszti balesetvizsgálója beszélt saját élményeiről , tapasztalatairól és számos tanulságos esetről. Beszédében felhívta a gyerekek figyelmét a biztonságos közlekedésre, történjen az gyalog, biciklivel, rollerrel vagy éppen autóban utazva. Külön kiemelte, milyen előírásokat kell betartani a balesetek elkerülése végett.
Az óra végi beszélgetésekből, a pozitív visszajelzésekből egy nagyon tanulságos találkozást tudhatnak maguk mögött a tanulóink.
Köszönjük szépen a szervező osztályfőnökök munkáját!

Ökölvívő OB

A Magyar Ökölvívó Szakszövetség szeptember utolsó hétvégéjén rendezte meg az országos bajnokságot Hajdúszoboszlón. Serdülő lány kategóriában a Constantinum 9/A osztályának tanulója, Mészáros Dominika magyar bajnoki címet szerzett és a legjobb versenyző díjat is bezsebelte. Szeretettel gratulálunk neki és edzőinek is! További sok sikert!

Móra est

Csütörtök délután a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtár előadótermében kollégista tanulóinkkal részt vettünk egy új, a Móra-emlékév jegyében megjelentetett könyv, a  „Halljátok-e öreg tanáraim…” Portrévázlatok Móra István és Móra Ferenc tanárairól bemutatóján, melyet a helyi Móra Ferenc Közművelődési Egyesület szervezett.

A kötet címét Móra Ferenc Halljátok-e, öreg tanáraim…” című verse szolgáltatta, melynek hátterében az az élethelyzet állt, mikor Móra nem kapott tanítói állást – ismertette Kapus Béláné. A könyvet Dr. Luchmann Zsuzsanna irodalomtörténész – egyben a kötet lektora-mutatta be, aki rávilágított arra is, hogy a Móra-testvérek félegyházi tanárai portréjának megírásához szépirodalmi, levéltári forrásokat használtak fel, és a helyi múzeum dolgozóinak segítségét is igénybe vették. Kiemelte, hogy a Móra -fivérek tanárai nagyon sokrétű tudással rendelkeztek, részt vettek pl. a tenisz helyi meghonosításában, irodalmi esteket szerveztek, még a selyemhernyó-tenyésztés fortélyait is elsajátították, publikáltak helyi és országos lapokban, és komoly szociális érzékenységgel rendelkeztek. A kötet ezeken a portrékon keresztül a korabeli Kiskunfélegyháza sokszínű szellemi és kulturális életét is megvilágítja.

Móra István és Móra Ferenc tanáraikról szóló emlékezéseiből Kapus Béláné olvasott fel, az írásokhoz magyarázatot is fűzve, például, hogy az akkori „nagyiskola” a mai Consti épülete volt.

Az esten elhangzott Móra Ferenc egyetlen politikai témájú verse, a Pusztaszeren, illetve részleteket hallhattunk Móra Ferenc Szép karácsony szép zöld fája, Istenkeresés, Szeptemberi emlék, Trungel tanár úr és Herepfedény című novelláiból, melyeket Kissné Juhász Ilona, Tóth Istvánné és Kapus Béláné tolmácsolásában hallhattunk.

A program végén Kállainé Vereb Mária nyugalmazott könyvtárigazgató köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik a kötet összeállításában, szerkesztésében közreműködtek, illetve anyagi forrásokat biztosítottak a mű megjelenéséhez.

Úgy gondolom, hogy diákjaim számára élvezetes volt annak bemutatása, hogy Kiskunfélegyházán milyen szellemi és emberi közeg támogatta a Móra-testvérek tehetségének kibontakozását, gátolta meg a szegény sorsú gyermekek elkallódását.

Szalagozó

A rendezvényt Mindák József igazgató köszöntője nyitotta meg, aki Pázmány Péter szavaival emlékeztette a diákokat arra, hogy életük egyik jelentős szakaszához értek: „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek. Csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.”

Majd kitért arra, hogy a szalagavató ünnepély nem csupán egy alkalom a bulizásra, hanem mélyebb jelentést hordoz: a szalag a szeretet, a barátság és a hűség szimbóluma, amely összeköti a diákokat az iskola közösségével és az elmúlt évekkel. Az igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az időszak a céltudatos előrehaladásé, hiszen a közelgő vizsgák és érettségi az újabb életszakasz kapuját jelentik.

Az intézményt fenntartó Kalocsai Iskolanővérek vezetőjének, Dávid Bernadett nővérnek gondolatait Horti Bernadett Bernárda nővér tolmácsolta. Szavai szerint azok előtt tisztelegnek, akik kitartó hűséggel viseltettek az iskola iránt, és szorgalmuk eredményeként sikeres vizsgát tesznek. A most feltűzött szalag az összetartozás és a hűség szimbóluma. Kiemelte, hogy ezek a diákok nemcsak tudásban gazdagodtak, hanem lelki értékekkel is, amelyek megalapozhatják egy valódi, stabil jövőt. Az a belső, lelki útmutatás, amelyet az évek során kaptak, segít abban, hogy tisztán lássák a világot.

A diákok nevében Papp Vivien szólt az egybegyűltekhez, felidézve az elmúlt évek emlékeit, amelyek tele voltak kihívásokkal és felejthetetlen élményekkel. Különösen hangsúlyozta az online oktatás időszakának nehézségeit, amelyeket a közösség erejével együtt sikerült legyőzniük. Emlékeztetett a közös kirándulásokra, a nyílt napokra és az Erasmus+ program keretében szerzett tapasztalatokra, amelyek mind-mind gazdagították őket, nemcsak tudásban, hanem emberi kapcsolataikban is. Köszönetét fejezte ki a tanároknak és szülőknek, akik végig támogatták őket ezen az úton. A beszéde végén minden diáktársa nevében szalagot adott át a tanároknak, köszönetük jeléül.

A szalagavató ünnepség minden résztvevő számára emlékezetes és megható alkalom volt, ami nemcsak az iskolai évek lezárását, hanem az elkövetkező kihívásokkal teli időszak kezdetét is jelentette.

Papírgyűjtés

Ebben a tanévben is a fenntarthatóság jegyében hirdette meg a papírgyűjtést általános iskolai diákönkormányzatunk. Tanulóink igazán szorgalmasak voltak, melyet egyértelműen igazol az összegyűjtött papír mennyisége, ami kicsivel több, mint 13,5 tonna volt idén. A leadás és a mérlegelés időpontja 2024. szeptember 18. szerda volt.
Az alsó tagozatosaink között a 4/B osztály tanulói voltak a legeredményesebbek, 1,051 tonna összegyűjtött papírral. Őket követte az 1/B osztály 928 kg leadott papírral. A 2/B osztály állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára és csak egy hajszállal maradtak le az „ezüst éremről” 924 kg súlyú gyűjteményükkel.
A felsőseink is nagyon aktívak voltak. Ebben a tagozatban minimum 1 tonna papírt össze kellett gyűjteni ahhoz, hogy valaki megszerezze az 1-3. helyezés valamelyikét. A 6/B osztály tanulói voltak a legszorgalmasabbak és 1,3 tonna leadott papírral megszerezték az első helyet. A második helyezett a 8/B osztály lett 1,1 tonna papírral. A harmadik legeredményesebb felsős osztály pedig a 8/A osztály volt, akik 1,06 tonna papírt adtak le a mérlegelésekor.
Szeretettel gratulálunk minden aktív osztálynak, valamint köszönjük a gyűjtésben közreműködő szülők és középiskolásaink segítségét egyaránt.

Hatalmas siker az Atlétika Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Vármegyei döntőjén!

Iskolánk fiú svédváltója vármegye bajnok lett, lány svédváltónk 3. helyen végzett, lány magasugró csapatunk szintén 3. lett. A lány magasugró és a fiú svédváltó csapatunk egyaránt továbbjutott a Nyíregyházán megrendezésre kerülő országos döntőre, ahol negyedik helyen rangsorolták Őket. ✨️👏

Csapattagok: Illés Fanni, Beck Tamara, Palásti Enikő, Kiss Petra, Kelemen Nikolett, Fodor Zita, Szécsényi Bálint, Varga Márk Roland, Kocsis Gergő, Kertész-Farkas Áron.

Számukra a következő 10 nap is a felkészülésről fog szólni, hogy az országos versenyről is minél szebb eredménnyel térhessenek majd haza. A cél érdekében több alkalommal a kecskeméti atlétika pályán fognak gyakorolni.

Gratulálunk a csapatnak és köszönjük Kurucz István és Rádi Dezső tanár urak felkészítő munkáját!

Gólyaavató

️Tanulóink nagy lelkesedéssel várták szeptember 19- ét. Mind az 5 kilencedikes osztályunk tánccal, osztályzászlóval készült a csütörtök délutáni gólyaavatóra. A szervező 12.évfolyam pedig idén is ötletes feladatokat gyűjtött össze. A teljesség igénye nélkül, volt itt lufi durrantás, toll cserélés, hullahopp karika adogatás, csukott szemmel sminkelés és legfőképp hangos és lelkes szurkolás. Az avató eredményhirdetéssel és a népszerű gólyaeskü elmondásával zárult. Reméljük, hogy a gólyatábor után ez a nap is szép emlék marad és kívánjuk, hogy eredményes 4 ill. 5 évet töltsetek nálunk! Köszönjük a szervezők munkáját!🥰

Hajrá Consti!

Kistérségi Természetvédelmi Vetélkedő Petőfiszálláson

Iskolánk tanulói is részt vettek a mára már hagyománnyá vált Petőfiszállási Kistérségi Természetvédelmi Vetélkedőn, mely a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében valósult meg 2024. szeptember 20-án. A résztvevők a nap kezdetén a Péteri-tónál lévő Meizl Ferenc Tanösvényt járták be, melynek keretében Molnár László természeti őrkerület vezető mutatta meg a legfőbb érdekességeket és mondta el a legfontosabb tudnivalókat a résztvevő csapatok számára. Az ismeretterjesztő sétát egy játékos vetélkedő követte a szervező intézményben, ahol érdekes feladatok megoldásával adtak számot a résztvevők tudásukról. A változatos feladatok között volt madárhang felismerés, memória játék, madár és fiókája párosítás és egyéb érdekes ismeretterjesztő feladatok. Iskolánkat Rádi Georgina 7/B, Csáki Lotti és Fábián Nóra Mária 7/A osztályos tanulók képviselték a vetélkedőn. Nagy örömünkre szolgál, hogy tanulóink a vetélkedőben az igen előkelő 1. helyet szerezték meg. Szeretettel gratulálunk ehhez a szép eredményhez mindhármójuknak.

Csibe tábor

A 2024/2025-ös tanévben 60 tanuló kezdte meg általános iskolai tanulmányait iskolánkban, akik számára augusztus 27-28-án Csibe tábort szerveztünk.
A tábor mindkét napján érdekes és szórakoztató tevékenységek várták a legkisebbeket. A kézműves tevékenységek, a játékos sorverseny és a közös éneklés mellet tanulságos történeteken keresztül betekintést nyerhettek hitünk világába is. A foglalkozások közben megismerkedhettek egymással, a tanítóikkal és az iskolaépület helyiségeivel is, hogy szeptember 1-jén, az első tanítási napon már ismerősként érkezzenek az iskolába.