Zoli bejegyzései

Szalagozó

A rendezvényt Mindák József igazgató köszöntője nyitotta meg, aki Pázmány Péter szavaival emlékeztette a diákokat arra, hogy életük egyik jelentős szakaszához értek: „Nemes szép élethez nem kellenek nagy cselekedetek. Csupán tiszta szív és sok-sok szeretet.”

Majd kitért arra, hogy a szalagavató ünnepély nem csupán egy alkalom a bulizásra, hanem mélyebb jelentést hordoz: a szalag a szeretet, a barátság és a hűség szimbóluma, amely összeköti a diákokat az iskola közösségével és az elmúlt évekkel. Az igazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy ez az időszak a céltudatos előrehaladásé, hiszen a közelgő vizsgák és érettségi az újabb életszakasz kapuját jelentik.

Az intézményt fenntartó Kalocsai Iskolanővérek vezetőjének, Dávid Bernadett nővérnek gondolatait Horti Bernadett Bernárda nővér tolmácsolta. Szavai szerint azok előtt tisztelegnek, akik kitartó hűséggel viseltettek az iskola iránt, és szorgalmuk eredményeként sikeres vizsgát tesznek. A most feltűzött szalag az összetartozás és a hűség szimbóluma. Kiemelte, hogy ezek a diákok nemcsak tudásban gazdagodtak, hanem lelki értékekkel is, amelyek megalapozhatják egy valódi, stabil jövőt. Az a belső, lelki útmutatás, amelyet az évek során kaptak, segít abban, hogy tisztán lássák a világot.

A diákok nevében Papp Vivien szólt az egybegyűltekhez, felidézve az elmúlt évek emlékeit, amelyek tele voltak kihívásokkal és felejthetetlen élményekkel. Különösen hangsúlyozta az online oktatás időszakának nehézségeit, amelyeket a közösség erejével együtt sikerült legyőzniük. Emlékeztetett a közös kirándulásokra, a nyílt napokra és az Erasmus+ program keretében szerzett tapasztalatokra, amelyek mind-mind gazdagították őket, nemcsak tudásban, hanem emberi kapcsolataikban is. Köszönetét fejezte ki a tanároknak és szülőknek, akik végig támogatták őket ezen az úton. A beszéde végén minden diáktársa nevében szalagot adott át a tanároknak, köszönetük jeléül.

A szalagavató ünnepség minden résztvevő számára emlékezetes és megható alkalom volt, ami nemcsak az iskolai évek lezárását, hanem az elkövetkező kihívásokkal teli időszak kezdetét is jelentette.

Papírgyűjtés

Ebben a tanévben is a fenntarthatóság jegyében hirdette meg a papírgyűjtést általános iskolai diákönkormányzatunk. Tanulóink igazán szorgalmasak voltak, melyet egyértelműen igazol az összegyűjtött papír mennyisége, ami kicsivel több, mint 13,5 tonna volt idén. A leadás és a mérlegelés időpontja 2024. szeptember 18. szerda volt.
Az alsó tagozatosaink között a 4/B osztály tanulói voltak a legeredményesebbek, 1,051 tonna összegyűjtött papírral. Őket követte az 1/B osztály 928 kg leadott papírral. A 2/B osztály állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik fokára és csak egy hajszállal maradtak le az „ezüst éremről” 924 kg súlyú gyűjteményükkel.
A felsőseink is nagyon aktívak voltak. Ebben a tagozatban minimum 1 tonna papírt össze kellett gyűjteni ahhoz, hogy valaki megszerezze az 1-3. helyezés valamelyikét. A 6/B osztály tanulói voltak a legszorgalmasabbak és 1,3 tonna leadott papírral megszerezték az első helyet. A második helyezett a 8/B osztály lett 1,1 tonna papírral. A harmadik legeredményesebb felsős osztály pedig a 8/A osztály volt, akik 1,06 tonna papírt adtak le a mérlegelésekor.
Szeretettel gratulálunk minden aktív osztálynak, valamint köszönjük a gyűjtésben közreműködő szülők és középiskolásaink segítségét egyaránt.

Hatalmas siker az Atlétika Diákolimpia Ügyességi és Váltófutó Csapatbajnokság Vármegyei döntőjén!

Iskolánk fiú svédváltója vármegye bajnok lett, lány svédváltónk 3. helyen végzett, lány magasugró csapatunk szintén 3. lett. A lány magasugró és a fiú svédváltó csapatunk egyaránt továbbjutott a Nyíregyházán megrendezésre kerülő országos döntőre, ahol negyedik helyen rangsorolták Őket. ✨️👏

Csapattagok: Illés Fanni, Beck Tamara, Palásti Enikő, Kiss Petra, Kelemen Nikolett, Fodor Zita, Szécsényi Bálint, Varga Márk Roland, Kocsis Gergő, Kertész-Farkas Áron.

Számukra a következő 10 nap is a felkészülésről fog szólni, hogy az országos versenyről is minél szebb eredménnyel térhessenek majd haza. A cél érdekében több alkalommal a kecskeméti atlétika pályán fognak gyakorolni.

Gratulálunk a csapatnak és köszönjük Kurucz István és Rádi Dezső tanár urak felkészítő munkáját!

Gólyaavató

️Tanulóink nagy lelkesedéssel várták szeptember 19- ét. Mind az 5 kilencedikes osztályunk tánccal, osztályzászlóval készült a csütörtök délutáni gólyaavatóra. A szervező 12.évfolyam pedig idén is ötletes feladatokat gyűjtött össze. A teljesség igénye nélkül, volt itt lufi durrantás, toll cserélés, hullahopp karika adogatás, csukott szemmel sminkelés és legfőképp hangos és lelkes szurkolás. Az avató eredményhirdetéssel és a népszerű gólyaeskü elmondásával zárult. Reméljük, hogy a gólyatábor után ez a nap is szép emlék marad és kívánjuk, hogy eredményes 4 ill. 5 évet töltsetek nálunk! Köszönjük a szervezők munkáját!🥰

Hajrá Consti!

Kistérségi Természetvédelmi Vetélkedő Petőfiszálláson

Iskolánk tanulói is részt vettek a mára már hagyománnyá vált Petőfiszállási Kistérségi Természetvédelmi Vetélkedőn, mely a Petőfiszállási Petőfi Sándor Általános Iskola szervezésében valósult meg 2024. szeptember 20-án. A résztvevők a nap kezdetén a Péteri-tónál lévő Meizl Ferenc Tanösvényt járták be, melynek keretében Molnár László természeti őrkerület vezető mutatta meg a legfőbb érdekességeket és mondta el a legfontosabb tudnivalókat a résztvevő csapatok számára. Az ismeretterjesztő sétát egy játékos vetélkedő követte a szervező intézményben, ahol érdekes feladatok megoldásával adtak számot a résztvevők tudásukról. A változatos feladatok között volt madárhang felismerés, memória játék, madár és fiókája párosítás és egyéb érdekes ismeretterjesztő feladatok. Iskolánkat Rádi Georgina 7/B, Csáki Lotti és Fábián Nóra Mária 7/A osztályos tanulók képviselték a vetélkedőn. Nagy örömünkre szolgál, hogy tanulóink a vetélkedőben az igen előkelő 1. helyet szerezték meg. Szeretettel gratulálunk ehhez a szép eredményhez mindhármójuknak.

Csibe tábor

A 2024/2025-ös tanévben 60 tanuló kezdte meg általános iskolai tanulmányait iskolánkban, akik számára augusztus 27-28-án Csibe tábort szerveztünk.
A tábor mindkét napján érdekes és szórakoztató tevékenységek várták a legkisebbeket. A kézműves tevékenységek, a játékos sorverseny és a közös éneklés mellet tanulságos történeteken keresztül betekintést nyerhettek hitünk világába is. A foglalkozások közben megismerkedhettek egymással, a tanítóikkal és az iskolaépület helyiségeivel is, hogy szeptember 1-jén, az első tanítási napon már ismerősként érkezzenek az iskolába.

 Egri csillagok az MVM Dome-ban

A Hovéd Kadét Program keretében iskolánkból közel 50 fő utazott 2024.szeptember 6-án pénteken Budapestre, hogy megtekintse az Egri csillagok című előadást.
A Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes közös produkciójának előadása a Honvédelmi Minisztériummal együttműködésben valósult meg. A monumentális produkciót közel kétszáz táncos és további közel száz színész, zenész részvételével valósították meg, melyet több mint hatezer, a Honvéd Kadét Programban részt vevő középiskolás diák is megtekintett.
A kadétok az előadás végén Dobó István várkapitányt alakító Trill Zsolt Kossuth-díjas színművésszel közösen szavalták el a várvédők esküjét.

Vetélkedő

Az új tanévben a beköltözés majd a gólyaavató után a közösség további alakítását célzó kollégiumi vetélkedő megrendezésére is sort kerítettünk 2024.09.04-én. Csapatok lettek kialakítva, melyek különféle sportszámokban mérték össze tudásukat. Nem csak az idő, de az ügyesség, a kreativitás és a csapatszellemre is szükségük volt a gyerekeknek. Lekrinszki Éva tanárnő instrukcióival és irányításával valósult meg az emlékezetes program; csoportvezetőink lelkes biztatása is hozzájárult a nagy izgalmakhoz. A teljesítményeket végzőseink és a kollégium DÖK képviselői pontozták és összesítették. Szoros küzdelmet követeően néhány pontos különbséggel alakult ki a végleges sorrend. A jó hangulatú délutánt a Fornetti által felajánlott édes és sós sütemények aranyozták be. A nagy megmérettetésben lemerült és megéhezett tanulóink feltöltődhettek. A nagyértékű felajánlásért ezúton is szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket a Fornetti Kft-nek.

Gólyaavató

2024. szeptember 02-án tartalmas délutánt tartottunk a kilencedikes tanulóinknak. A gólyaavatót megelőzően megismerkedtek a várossal és a fontosabb intézményekkel. Végig mentek az Ótemplom előtti főtéren, majd a Kossuth utca irányába haladtak tovább. Közben kívülről tekintették meg a Városi Könyvtár épületét, majd városunk méltán híres és díszes épületét, a polgármesteri hivatalt. A városbejárás során a kollégisták hasznos információkkal lettek gazdagabbak, így megtudhatták merre van az egészségház, a mentőállomás, gyógyszertárak, az Új templom, üzletek, kávézók, cukrászdák, a vasútállmás, a kórház és városunk további oktatási intézményei. Az 1 órás túra alatt tömör és hasznos információkkal gazdagodtak fiataljaink ezt követően pedig a nagyon izgalmas kis gólya avatásra került sor.

Ugyanezen a napon 16:30-tól tartotta kollégiumunk a gólyaavatóját. A tradícióinkhoz hűen végzős tanulóink közösségépítő, kreatív és ötletes feladatokkal készültek a kisgólyáknak. Sikerült átmozgatni a nyáron megfáradt izületeket a kilencedikeseknek. Verseltek, széket foglaltak, énekeltek a talpraesett és lelkes ifjoncaink, amit a sokat látott végzőseink és kollégista nézőseregünk rengeteg tapssal értékelt. A rendezvény nagy sikert aratott, hiszen a gólyaeskü elmondását követően új barátságok kezdtek formálódni és közösségünk pedig új tagokkal lett gazdagabb.