Kézilabda meccs

Hetek óta nagy érdeklődéssel és talán annál nagyobb izgalommal vártuk 2018.október 24. délutánját. Mindez nem volt véletlen, mert a fiúkollégiumból 17 diák, két tanár kíséretében az este fél hétkor Érden kezdődő Magyarország-Szlovákia férfi kézilabda EB-selejtezőre volt hivatalos.

Az odaút fegyelmezetten ugyanakkor jó hangulatban telt, a Konyha által vacsorára illetve hazaútra összeállított úticsomagot voltak, akik már ekkor sem kímélték. A Mercedes kisbuszról egy szivárványt is sikerült lencsevégre kapnunk.

A várakozás és az izgalmak nem voltak hiábavalók, mert férfi válogatottunk jó iramú játékával mindkét félidőben vezetett, mindezt pedig mi, a teltházas Sportcsarnokban – nem mindennapi élmény részeseiként – szemlélhettük, néhányan lelkes, szurkoló hangerejüket alaposan próbára téve. A hazafelé tartó úton már látszottak az elfáradás jelei „kis csapatunkon”, bár a lelkesedés és a jó hangulat megmaradt a fegyelmezettséggel együtt.

Meggyőződésünk, hogy szép és hasznos élmény részesei lehettünk és a csoporttal a jövőben is érdemes lesz ilyen „kiruccanást” tennünk.

További képekért klikk ide!