Kollégiumi ballagás

2018. április 25-én tartottuk végzős kollégistáink búcsúztatását, melyre az alsóbb évesekkel lelkesen készültünk.

A kollégiumvezető köszöntése után Balla Zoltán 10.B osztályos tanuló által írt és rendezett színdarabot tekinthettük meg. Az előadás során nyomon követhettük a gólyaként érkező kollégisták kezdeti nehézségeit, baráti és szerelmeik kapcsolataik alakulását, azaz a felnőtté váláshoz vezető kanyargós utat.

A műsort Barna Zsanett Bianka és Lantos Lóránt által mondott versek továbbá Almási Péter és Varga Márk tanulók négykezes zongorajátéka színesítette.

Az est fókuszpontjában az alsóbb évesek személyre szóló búcsúbeszéde állt. A szobatársak, a barkátok dobozba rejtett apró ajándékokkal búcsúztak végzős társaiktól, miközben sok szép közösen átélt emléket elevenítettek fel.

A kollégium hasznos programokkal színesítette az itt töltött diákévek mindennapjait. A korábbi évek fényképeiből összeállított képsorozat ezen emlékek felelevenítését szolgálta.

A jégkorcsolyázás, a biciklizések, s Bp-i kirándulás, a gólyabál, a sportvetélkedők, az esti sportfoglalkozások, a közös filmnézések mind-mind a közösség építését szolgálták. A képekből láthattuk mennyit változtak kollégistáink az itt töltött 4-5 év alatt.

További képekért klikk ide!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .