Láthatatlan vacsora

2018. szeptember 27-én kollégistáink közül 12 fővel vettünk részt a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház azon szemléletformáló rendezvényén, amelynek célja volt, hogy az ép látású személyek is átéljék, átérezzék azt, ahogy a látássérültek élnek. A programsorozat keretében személyes élményekkel tarkított előadást hallgattunk meg Kácsor-Macska Zsuzsannától, aki a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének az elnöke. Ezt követően a Desperado Étteremben sötétben, szemellenzőt viselve fogyasztottunk el egy menüsort, amely gyümölcslevesből, krumplipüréből, rántott húsból és savanyú uborkából állt. A mindennapok során bele sem gondolunk, hogy ezen alapfeladat milyen nehezen is teljesíthető látás nélkül. Úgy gondolom, ezen érzékenyítő rendezvény több diákot is rádöbbentett, hogy milyen kiszolgáltatottá tudunk válni az egyik érzékszervünk elvesztésével. Véleményem szerint az ilyen alkalmak, nagyon hasznosak, hiszen az itt szerzett élmények fejlesztik az egyén empatikus képességét és felhívja a figyelmet az esélyegyenlőség fontosságára.