Határtalanul

KIRÁNDULÁS SZÉKELYFÖLDÖN

A Határtalanul! program keretében 2021. augusztus 10-től augusztus 14-ig 47 diákunk és 3 kísérőtanárunk vehetett részt nagyon értékes programokkal teli kiránduláson Erdélyben. Ötnapos tanulmányi kirándulás keretében nagyon sok szép élményben lehetett részünk.

Az utazás szervezése a Csillagösvény-Utazás Kft.-vel való együttműködési megállapodás keretében valósult meg. Egy modern, jól felszerelt, biztonságos busszal kezdhettük meg utazásunkat.

A határátlépést követően Nagyszalontán, Arany János szülőfaluján utaztunk keresztül, majd Nagyváradon megtekintettük Székesegyházat (és a benne található magyar vonatkozású szentekről (pl. Szent Lászlót ábrázoló), teológusokról (pl. Pázmány Péterről) készült szobrokat, festményeket, továbbá tájékoztatót hallhattunk magyar vonatkozású történelmi háttérismeretről. Ezt követően megtekintettük a belvárost, továbbá Ady Endre emlékhelyeket.

Egy kis pihenőt tartottunk, valamint a csodálatos tájban gyönyörködhettünk a Királyhágó csúcsán.

Az első nap végén, a látványokban gazdag tájakon való utazás után, este Gyimesközéplokra érkeztünk, ahol az Györgyicze Vendégház finom vacsorával várt minket. A reggeli ébredés után jó volt rácsodálkozni a gyönyörű tájra.

Másnap, aug. 11-én a Borospataki Skanzent tekintettük meg.

Ezt követően lovas szekereken egy önellátó gyimesi esztenára mentünk, ahol betekintést nyerhettünk az ottani pásztori életbe, valamint a sajtkészítés folyamatát követhettük végig, majd ehettünk házi készítésű sajtot, valamint szalonnát, virslit sütöttünk.

Ezt követően egy kis túrát tettünk a hegytetőre, ahol a táj szépségében gyönyörködhettünk.

A következő napon Gyimesbükkre utazunk. Az ezeréves határ alatt Nyisztor Ilona várta a csoportot, aki tájékoztatókat tartott helyismereti tényezőkről. Megtekintettük a Rákóczi-várat és Kontumáci kápolnát. Kisebb túrát tettünk a gerincen.

Gyimesbükkről Moldvába, Pusztinára látogattunk. Találkoztunk a délutáni magyar oktatásban részt vevő diákokkal, ajándékot adtunk át, ismerkedtünk, barátkoztunk, egymás kultúrájából, hagyományaiból merítünk ízelítőket. Meglátogattuk a legkeletibb Szent István templomot, ahol nemzetünkért fohászkodtunk.

Visszafelé a gyimesbükki templomnál álltunk meg, ahol megtekintettük a hegyoldalban található székely keresztutat. A hegytetőről pedig Pazar kilátásban gyönyörködhettünk.

Kirándulásunk 4. napján Csíksomlyó volt a fő úti cél, ahol imádkoztunk itthon maradt szeretteinkért, nemzetünkért. Ezt követően pedig Székelyudvarhelyre látogattunk, ahol a Szoborparkban és Orbán Balázs szobránál koszorút helyeztünk el.

Farkaslakán Tamási Áron sírjánál koszorúzással emlékeztünk a nagy székely-magyar íróra.

Korondon pedig egyórányi vásárlási pihenőt tartottunk, majd indultunk tovább Kolozsvár felé. Szállásunkat Magyarlónán panzióban töltöttük, ahol finom vacsorával fogadtak bennünket. Másnap pedig Kolozsvár belvárosát nézhettük meg: Mátyás tér, Mátyás király szülőháza, valamint a kolozsvári Szent Mihály templomot – sajnos csak kívülről, mert a felújítási munkálatok miatt nem mehettünk be. Egy órányi szabadprogram után indultunk hazafelé.

Csodálatos élményekkel gazdagodva, nagy örömmel érkeztünk haza. Meggyőződésem, hogy sok diákunk számára csodálatos élmény volt, és reménykedem benne, hogy közülük is sokan fognak még továbbra is Erdélyben kirándulni.

Mindák József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .