Csoportfoglalkozás

A Petőfi utcai kollégium II.-es csoportjából néhány lelkes diák a tanévet közös bográcsozással zárta Józsa Nándor csoportvezető szervezésében.  Íme az élménybeszámolójuk:

2019. június 4-én néhány lelkes diákkal sor került a már várva-várt bográcsozásra. A fiúk döntése alapján a menü: marhapörkölt nokedlival. A fiúk már a hús felkockázásában is nagyon ügyesek voltak, noha sokan, először csináltak ilyet. A bogrács mellett is kijutott a szorgoskodókból, volt, ki a „szakács” szerepét magára vállalta. Végül, de nem utolsósorban a nokedlitészta felverésére került sor, ami a kezdeti bátortalanság után szintén jól sikerült. A munkát sok kötetlen beszélgetés, viccelődés, nevetés kísérte a viszonylag kevés résztvevő pedig lehetővé tette, hogy séta helyett személyautóval menjünk a helyszínre, amit szintén nagyon élveztek a fiúk. A sok fáradozás meghozta az eredményt: a finom marhapörköltet, ami épp hogy elégnek bizonyult, de éhesek azért nem maradtunk. Ez a délután jó közösségépítő alkalomnak bizonyult, lesznek, aki már a következő alkalmat várják.

További képekért klikk ide!