Esztergomi kirándulás

2019. június 12-én a pályázati lehetőséggel élve 47 középiskolás diákkal és 3 fő kísérő pedagógussal Esztergomba utaztunk. Az esztergomi várhegy államalapításunk óta fontos szerepet tölt be a magyar történelemben. Kiemelkedő jelentőségét, fontosságát az évszázadok viharai sem csökkentették. Így nem meglepő, hogy előbb a magyar uralkodók székhelye, majd a magyar katolikus egyház legfőbb központja lett.

Eme híres zarándokhelyen megtekintettük az Esztergomi Bazilikát, teljes nevén Nagyboldogasszony– és Szent Adalbert-főszékesegyházat, amely klasszicista és óegyiptomi stílusban épült, és ma Esztergom-Budapesti főegyházmegye székesegyháza. Külső méreteit tekintve Magyarország legnagyobb egyházi épülete, az altemplomtól a kupola gömbjéig 100 méter magas, mellyel az ország legmagasabb épülete is egyben. Méreteit tekintve Európa egyik legnagyobb bazilikája, de világviszonylatban is tekintélyes méretű.

Ezt követően a kupola kilátóba mentünk. A Panorámateremnek nevezett térsorba lépve  szembetalálhattuk magunkat egy makettal, amin Rudnay Sándor – meg nem valósult – terve kerül szemléltetésre. Szintén ebben a térrészben kapott helyet a Kupola rácsszerkezetének modellje is. A Kupola kilátóból gyönyörű kilátás nyílt a festői szépségű tájra.

Az esztergomi ebéd után hazaindultunk, de útközben megálltunk a nagy történelmi múlttal rendelkező Visegrádon is. A Fellegvár megtekintése közben, a kiállítások által bepillantást nyerhettünk a vár történetébe, a középkori öltözékekbe, az akkori gazdálkodásokba, valamint láthattunk vadászattal, halászattal, fegyverekkel kapcsolatos kiállításokat is. A várból pazar kilátás nyílt a Duna-kanyarra.

Az egynapos kirándulás, mely lehetőséget adott a baráti kapcsolatok ápolására is, a kora esti hazaérkezéssel zárult.

További képekért klikk ide!