Felvételi rangsor

Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!

Az alábbi sorokban segítséget kívánunk adni a felvételi jegyzék értelmezéséhez:

  1. Megjelölt kódok szerinti csoportosítás: Minden jelentkező minden olyan listán szerepel, amelynek kódját iskolánkban a jelentkezési lapján megjelölte.
  2. A tanulmányi területek kódjai:

GIMNÁZIUM

TECHNIKUM

ELUTASÍTOTTAK

  1. A jelentkezőket hozott jegyeik alapján rangsoroltuk. A felvételi tájékoztatóban meghirdettük, hogy az egyes kódoknál a tanulmányi területetekre jellemző tárgyakat fokozottan vesszük figyelembe, ennek megfelelően nem minden kódnál ugyanazok a jelentkezők egymáshoz viszonyított felvételi eredményei. Lehetséges pl. hogy X tanuló emelt informatika osztályban megelőzi Y tanulót, de az emelt humán gimnáziumi osztályban Y előzi meg X-et. Ez a tanulók egyes tárgyakból hozott jegyeitől, illetve az azokból számított, a tagozatnak megfelelő átlagoktól függ.
  2. Kódszámot kaptak: Iskolánk azoknak a tanulóknak adott sorszámot, akiket az adott kódszámú képzésekre felvenni szándékozik.
  3. Nem végleges a rangsor (feljebb kerülhet): Nagy valószínűséggel szerepelnek olyan tanulók is a listákon, akik első helyen nem a Constantinumba jelentkeztek. Ha őket az általuk előbb megjelölt iskolába fölveszik, akkor az utánuk rangsorolt tanulók jobb pozícióba kerülnek a mostaninál. A jelentkezők közül sokan a mi iskolánkban is több tagozatot jelöltek meg. Őket a szabályoknak megfelelően az egyes rangsorokban elfoglalt helyüktől függetlenül arra a tagozatra vesszük föl, amelyiket nálunk az első helyen jelöltek meg, és ott beleférnek a létszámkeretbe. A többi tanulmányi területen a helyük föl fog szabadulni. Ezek jelentős előbbre lépési lehetőséget jelenthetnek, akár 25-35 helyet is. Ebből az következik, hogy ha első látásra valaki úgy érzi, hogy nem fér be a megadott létszámkeretbe, még nem kell sem aggódni, sem módosítani. Telefonon szívesen segítünk ennek a dilemmának a megoldásában (L. lentebb).
  4. Módosítási lehetőség: Aki a felvételi tapasztalatok alapján szeretne iskolánkban továbbtanulni, de nem minket írt be elsőnek az eredeti tanulói adatlapjára, annak mindenképpen javasoljuk, hogy módosító lapján minket írjon első helyre, mert a győri Felvételi Központ a tanulókat – ha az igazgatók sorszámmal rangsorolták őket és beférnek a létszámkeretbe – az általuk megjelölt iskolák közül a legkisebb sorszámmal szereplőnek „adják oda”.

A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk megváltoztatására. Ilyenkor módosító tanulói adatlapot kell kitölteni. A módosításra minden tanulónak a saját általános iskolájában van lehetősége március 22-23-án. A módosító tanulói adatlapot az eredeti tanulói adatlap alapján kell kitölteni. Az eredeti adatlap másolatát az általános iskola a kitöltés után megőrzi, és módosítási szándék esetén a jelentkező rendelkezésére bocsátja. A módosítás során tanulmányi területet nem lehet törölni, azonban azok eredetileg beírt sorrendje átalakítható, illetve új tanulmányi terület felvételére is van lehetőség, de utóbbira csak olyan középfokú iskolában, amely a Tanulói adatlapon korábban is szerepelt. Új tanulmányi terület csak a már szereplő iskolákon belül, és csak az érintett középfokú iskolával történt előzetes egyeztetés alapján jelölhető meg. Kérjük, hogy ha Intézményünkön belül szeretnének új tagozatot megjelölni, vagy a tagozatok sorrendjén változtatni, előzetesen egyeztessenek iskolánkkal. A módosító Tanulói adatlap kitöltésével a korábban kitöltött Tanulói adatlap érvényét veszti.

  1. Jelige vagy azonosító szám: Az előírásoknak megfelelően jeligét azoknál alkalmazunk, akik azt jelentkezési lapjukon és/vagy a felvételi eljárás során megadták. Aki nem adott meg jeligét, annak az azonosító száma szerepel a listán.
  2. További információ: Amennyiben szeretnének további tájékoztatást kapni vagy tanácsot kérni a felvételikkel, módosításokkal kapcsolatban, kérjük, hívják az iskola központi számát: 76/431-786, kérjék a vezetők közül: Mindák Józsefet (intézményvezető) vagy Nagy Zoltánt (intézményegység-vezető) – szívesen állunk rendelkezésükre.
  3. Nem vehetők fel – külön listán szerepelnek.

Április 23-án megkapjuk a Felvételi Központtól az Intézményünkbe felvehető tanulók listáját. Minden hozzánk jelentkező tanulót a Jelentkezési lapján megjelölt értesítési címén április 30-ig írásban értesítünk a felvételi eljárás eredményéről.