Játsszunk fizikát! 2021 fizikaverseny

Játsszunk fizikát! 2021 fizikaverseny

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat Csongrád-Csanád megyei Csoportja és a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Intézete 2021-ben 22. alkalommal hirdetett fizikai kísérletekből versenyt általános és középiskolás diákok számára. A verseny arra igyekszik ösztönözni az általános- és a középiskolás diákokat, hogy fedezzenek fel érdekességeket a körülöttük lévő világban. Hat héten keresztül, kéthetenként egy tudománytörténeti kérdést és három megoldandó kísérleti feladatot kellett megoldani.

A Constantinum csapata: Csanda Martin András, Görög Máté és Magony Roland 7. és 8. osztályos tanulók voltak.

A zárórendezvény 2021. április 17-én volt.

Ebben az évben megosztott első helyezést értünk el.

A versenyre itthonról és a környező országok magyar lakta településeiről is jelentkeztek csapatok.

A versenyen összesen kilenc fizikai jelenséget kellett demonstrálni és megmagyarázni.

Néhány példával szemléltetjük, milyen feladatokat kellet megoldani.

Helyezzünk egy LCD-monitort asztalra, és tőle nem túl nagy távolságra egy sötét színű tálcát, amelybe öntsünk vékony rétegben vizet. A monitorunk fényforrásként szolgál, és a vízfelületről visszavert fényt vizsgáljuk. Helyezzünk a monitor elé a fény útjába különböző tárgyakat (pl. átlátszó műanyag vonalzót, többrétegű celofánt, üveglapra vagy fóliára ragasztott cellux-csíkokat, …). Keressük meg a tárgyak „tükörképét” a vízfelületen. Mit tapasztalunk? Mi a látottak magyarázata?

Másik példa:

Zsenília drót vagy pipa-tisztító pálcák segítségével formázzunk csillag alakzatot, esetleg hópehely-formát! Készítsünk telített só-, cukor-, bórax-oldatokat, amelyeket ételfestékkel megszínezünk. Helyezzük felfüggesztve az alakzatokat az oldatokba, és tegyük ezeket nyugodt, zavarmentes helyre. Várjunk néhány napig. Mi történik az oldatokban, és mi a magyarázata a látottaknak?

Harmadik példa:

Fehér papírlapra fektetett karikagyűrűt világítsunk meg egy távoli fényforrással (pl. Nap) úgy, hogy a fény a gyűrű hengeres belső falán visszaverődjön. A visszaverődő fénysugarak a fehér papírlapon egy jellegzetes alakú gyújtófelületet rajzolnak ki. A jelenség jól megfigyelhető más hétköznapi tárgy, például egy csésze, benne kávé, kakaó esetén is. Próbáld ki! Mi a látottak magyarázata?

A kísérletekhez az eszközök beszerzése, a kísérletek elvégzése, a magyarázatok megtalálása komoly csapatmunkát és időt igényelt.

Három szegedi fizikus életét is tanulmányoznunk kellett mindig egy bizonyos szempontból.

Például: „A nem megfelelő természettudományos műveltséggel rendelkező állampolgár komoly környezetvédelmi kockázatot jelent.” Kinek a többször hangoztatott kijelentését idéztük? Karunk fizikus akadémikus kutatója, oktatója, az utóbbi időben a lézer orvosi alkalmazásával foglalkozik. Milyen kapcsolatban vannak vizsgálatai a „sasszem” kifejezéssel?

Nekünk kellett kitalálni, hogy kiről van szó és milyen kapcsolatban van az említett „sasszem” kifejezéssel. Alaposan meg kellett ismerkedni munkásságával, hogy tudjunk válaszolni a kérdésre. Dr. Bor Zsolt napjainkban is olyan lézerek fejlesztésével foglalkozik, amellyel évente 1 millió ember szembetegségeit műtik meg.

Sajnos ebben az évben csak online módon lehetett megszervezni a díjkiosztó zárórendezvényt. Minden évben a legjobb csapatokat felkérik, hogy mutassák be a zsűri által kiválasztott kísérletet a helyszínen. Ennek hiányában azt kérték, hogy kisfilmet készítsünk egy kísérletről és egy fizikusról. Hosszú idő alatt sikerült a felvételeket elkészíteni és formába önteni.

Kisfilmjeink:

Történeti kérdés

Kísérleti bemutató

Összességében nagyon tanulságos, fantáziadús, örömteli versenyen vehettünk részt. A feladatok kidolgozása során sok tapasztalatra és tudásra tettünk szert. Ezek az élmények sokáig megmaradnak és gazdagítanak minket.