Karácsony

“Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!” (Lk 1,45)

Szentmisével vette kezdetét a téli szünet előtti utolsó napunk. A szentmisén Péter atya prédikációjában elmondta, hogy a Karácsony ünnepe a találkozásokról szól. Találkozásokról egymással és találkozásról az Istennel, mely a mennyország örömét hozza el számunkra. Isten végtelen szeretetével ujjá éleszt minket. Kérte, hogy karácsonyi találkozásainkba vigyük el a mennyország örömét.

A szentmise után a tanulói lelkigyakorlat részeként Péter atya elmélkedését hallgathattuk meg tanulságos történetekkel. Majd ezt követően az általános iskolás Színjátszó szakkör felsős tanulóinak karácsonyi színdarabját tekinthettük meg, melynek címe Az angyal baba volt. A darabot színpadra álmodták Bakai Ildikó és László Éva tanárnők. Az előadásban dalokkal közreműködött iskolánk kórusa és zenekara Benőné Csanádi Tünde tanárnő vezetésével. A táncot betanította Kátai Tibor tanár úr. A díszlet Dr. Hidegné Torma Erzsébet tanárnő keze munkáját dicséri. A hangosítást és a technikai segítséget köszönjük Oláh Sándor rendszergazdának.

A nap az osztályok karácsonyozásával, majd ebéd után dolgozói lelki gyakorlattal folytatódott. A napot dolgozói karácsonyi vacsorával zártuk.
Az alábbiakban megtekinthető képes összefoglalóval kívánunk mindenkinek áldott Karácsonyt és békés, boldog Újesztendőt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .