Kirándulás Erdélybe

2019. október 13.-17. között Székelyudvarhelyen jártunk intézményünk általános iskolás és középiskolás növendékeivel.

Vendéglátóink a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola tanulói, és dolgozói voltak. Intézményeinket 17 éve testvériskolai kapcsolat köti össze.

Az utazást követő napon, ünnepség keretén belül emlékeztünk meg iskoláink névadójáról, Móra Ferencről. Az iskola előtti téren álló Móra Ferenc mellszobornál megszervezett koszorúzó ünnepséget, Tifán Irén igazgatónő ünnepi beszédével nyitotta meg, majd táncos műsorral léptek fel a székelyudvarhelyi iskola tanulói. lntézményünk felső tagozatos tanulói verssel, népdalcsokorral és furulyajátékkal színesítették az ünnepi műsort. Ezzel kezdetét vette a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola Móra hét, és Iskola másképpen hét elnevezésű rendezvénysorozata, mely számos hasznos programot biztosított a résztvevő gyermekek számára.

A kiránduláson általános iskolás felső tagozatos és középiskolás tanulók is részt vettek, ezért a kitűzött célok megvalósulásán túl fokozottan hangsúlyt fektettünk arra, hogy az utazás során, a két életkori csoport igényeinek, tudásának megfelelően differenciált tevékenységeket, programokat biztosítsunk számukra.

A kirándulás a Rákóczi Szövetséghez benyújtott, és támogatást nyert pályázat segítségével valósult meg.

A programok megvalósítása:

nap: Utazás Kiskunfélegyházáról Székelyudvarhelyre, a Király-hágó és Korond megtekintése.

nap: A Móra ünnepség után általános iskolásaink az Egészség magas fokon elnevezésű délutáni rendezvényen vettek részt, ahol gyümölcssalátát és egészségről szóló plakátokat készítettek, zumbáztak. Majd este Táncházban vettek részt a székelyudvarhelyi Kék Iringó Néptánccsoport vezetésével. A középiskolások pedig Székelyszentlélekre látogattak, ahol túrán vettek részt, amely a Gordon tető Jézus szíve kilátójába vezetett. Ezt követően ellátogattak Farkaslakára, Tamási Áron síremlékéhez.

nap: A középiskolás diákok kísérő pedagógusaikkal ellátogattak a Hargitára, ahol traktoros-gyalogos túrán vettek részt, melynek végén feljutottak az 1802 méter magas Madarasi csúcsra. Délután pedig Szelykefürdőre vezetett útjuk, ahol székely kapukat és Orbán Balázs síremlékét tekintették meg. Az általános iskolások ezen a délutánon irodalmi vetélkedőn vettek részt, melynek témája Tasnádi István: Kőmajmok háza című ifjúsági kisregénye volt.

nap: Ott tartózkodásunk utolsó napján egy közös kiránduláson vettünk részt testvériskolánk tanulóival. Reggel utunkat a Gyergyói-medence irányába vettük, ahol két természeti képződményt tekintettünk meg. Ezek voltak a Békás-szoros, és a Gyilkos-tó. Utunk során székely kapuban gyönyörködhettünk. Először egy körülbelül egy órás sétát tettünk a Békás-szorosba, közben tanulóink megismerték a szurdokvölgy kialakulásának folyamatát, tényezőit. Majd a Gyilkos-tó felé vezető úton még egyszer megcsodálhattuk ezt a hegycsúcsok és patakok uralta területet. A Gyilkos-tó kialakulásának legendáját is megismerhettük, és két órányi időt, szabadon választott tevékenységekkel töltöttünk el a parton.

nap: Csütörtökön a reggeli órákban hazaindultunk Székelyudvarhelyről Kiskunfélegyházára. Első megállóhelyünk Segesváron volt, ahol megtekintettük a történelmi belvárost, mely 1999 óta a Világörökség része. Sétánk közben megfigyeltük a német építészet napjainkra is megmaradt emlékeit, Várkaput, az Óratornyot. Illetve megnéztük Petőfi Sándor mellszobrát.

Az öt nap alatt sok új ismerettel, információval gazdagodhattak tanulóink Erdéllyel kapcsolatban, mert az egyes tevékenységeket minden esetben szóbeli ismeretnyújtással, tájékoztatással kísértük. Mindezek hozzájárultak a résztvevő tanulók történelmi, földrajzi, népművészeti ismereteinek bővítéséhez, már meglévő ismereteik rendszerezéséhez.

Általános iskolás, felső tagozatos tanulóinknak lehetősége nyílt a székelyudvarhelyi testvériskolánkban tanuló diáktársaikkal való kapcsolatteremtésre, kapcsolatápolásra is. Hagyományainkat csak akkor tudjuk megőrizni, ha azt mindig továbbadjuk a következő nemzedék számára. Ez a kirándulás mindenképpen elősegítette az erdélyi magyarság megismerését, meglévő testvériskolai kapcsolatunk ápolását, és maradandó élményeket hagyott növendékeinkben.

Köszönjük a tartalmas, élményekben és emlékekben gazdag hetet, a szeretetteljes vendéglátást székelyudvarhelyi barátainknak!

További képekért klikk ide!