Természetismereti verseny Tiszaalpáron

Március 22-én, a víz világnapján a Tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános Iskola által rendezett regionális természetismereti versenyen két csapattal vettünk részt, és különdíjban részesültünk.

Iskolánk 7. b osztályos csapata a „Zsenipalánták” nevet választotta, melynek tagjai Cseklye Balázs, Osztopáni Dorina, Tarjányi Blanka és Varga Márk voltak. A verseny Tiszaalpár közterületén több egymáshoz közeli helyszínen zajlott, ahol játékos feladatok és természetismereti kérdések vártak rájuk. Miután végeztek, a zsűritagok visszavonultak a pontok összeszámolására, s addig a versenyen résztvevőket ebéddel vendégelték meg. Majd az eredményhirdetés következett, ahol csapatuk átvehette a különdíjat. A versenyen nagyon sokat tanulhattak a természet szeretetéről és védelméről, melynek fontosságára és megóvására hívják fel ezúton is mindenki figyelmét.

A 6. a osztályos csapat tagjai pedig Barta Hunor, Kis Dominik, Ócsai Boglárka és Rádi Olivér voltak. Ők a következőképpen értékelték a vetélkedőt:

„Nagyon élveztük a versenyt. A környezetvédelemmel kapcsolatos feladatok érdekesek voltak, a helyszín hangulatos, a vendéglátók pedig barátságosak. A beugró feladat különösen tetszett nekünk, amikor is egy verset kellett előadnunk.”

A versenyzőknek szeretettel gratulálunk, köszönjük a felkészítést Görögné Tarjányi Katalin tanárnőnek.