Összes hír kategória bejegyzései

Rendhagyó csoportfoglalkozás

Hol nézzek utána annak, ami érdekel? Hol kaphatok segítséget házi dolgozatom megírásához? Létezik-e egy nyugodt hely a tanuláshoz, az olvasgatáshoz?
Hasonló kérdések vetődhetnek fel az információra éhes emberek, ahogy kollégistáink fejében is, melyekre, hogy választ kaphassunk, „kihelyezett” csoportfoglalkozást tartottunk a leánykollégium 4. és 5. csoportja számára a kiskunfélegyházi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban, ahol Dr. Bánki-Horváth Mihályné fogadott bennünket az Ifjúsági sarokban. Röviden bemutatta a könyvtárt, ismertette a könyvtárhasználat feltételeit, a benne rejlő lehetőségeket. Kitért az Ifjúsági sarok funkciójára, aminek keretében megbeszéltük az Internet-és Médiatér használati feltételeit, a számítógép-használati, nyomtatási és fénymásolási lehetőségeket. Ezután felkerestük a könyvtár fontosabb helyszíneit: a Helyismereti gyűjteményt, ahol pl. a régi Petőfi-köteteket is gyűjtik, a modern olvasótermet, ahol külön polcra kerültek a középiskolai kötelező olvasmányok, ahogy a könyvtár által beszerzett újdonságok és az idegen nyelvű irodalom is, amire manapság igen nagy igény mutatkozik.
Beülhettünk az ÖKO-sarokba is, illetve megtekintettük az épület alagsorában található raktárt is.
Reméljük, hogy a hasznos és élménydús látogatás során szerzett ismeretek felkeltették kollégistáink érdeklődését a könyvtár gyakoribb és hatékonyabb látogatása iránt.

Kecskeméti megyei selejtező

A CONSTANTINUM NŐI RÖPLABDA csapata nov.20- án Kecskeméten a megyei selejtező első fordulójában minden mérkőzését játszmavesztés nélkül megnyerve GYŐZÖTT!!! A lányokat komoly elismerés illeti, mert végig nagyon céltudatosan, nagyszerűen koncentrálva, igazi csapatként játszottak.

Csapattagok:

  • Buki Napsugár 12.a
  • Faragó Dorka 9.c
  • Fekete Zsóka 10.a
  • Fodor Zita 11.b
  • Lavati Zoé 10.c
  • Németh Boglárka 10.d
  • Radóczi Orsolya 12.a
  • Szántó Atina 12.a, csapatkapitány
  • Tantucz Anna 10.a
  • Szabó Benjámin Imre 12.e, másodedző

Köszönjük Kovács János tanár úr felkészìtő munkáját! Hajrá Consti!

Irodalmi kávéház a Szent László ÁMK-ban

2023. november 16- án rendezte meg testvériskolánk, a bajai Szent László ÁMK hagyományos Irodalmi kávéház elnevezésű vetélkedőjét, melynek témája A boldog békeidők volt. Az előzetes feladat ehhez kapcsolódóan egy korabeli újság elkészítése volt, melynek elkészítését több hetes kutatómunka, cikk írás, lelkes csapatmunka előzte meg. Intézményünket Tarjányi Blanka 12/E, Balla Zsófia 11/D, Csík Virág 11/D, Vízhányó Dóra 11/D osztályos tanulókból álló csapat képviselte. A vetélkedő feladatai a megadott témán belül kitértek az irodalomra, zeneismeretre, a feltalálókra, illetve a kor sajátosságaira. A megmérettetésen részt vevő iskolák csapatai között a középiskolánk tanulói az előkelő 1. helyet szerezték meg. Szeretettel gratulálunk gimnazistáinknak a kiemelkedő eredményhez, mellyel iskolánk jó hírnevét öregbítették. Gratulálunk és köszönjük tanárainknak, Könyves Gábornénak és Benő Lászlónak az eredményes felkészítő munkát!

Angol, német verseny  

Az ősz folyamán a hagyományos idegen nyelvi vetélkedőnk is megrendezésre került, melyen városunk és a környező települések 7-8.osztályos tanulói vettek részt, összesen 19 csapattal. Az idei versenyen a háziállatok és a kis kedvencek témaköréből oldhattak meg a csapatok játékos, különböző készségekre épülő feladatokat.

Az első három helyezett angol nyelvből:
1. Cheesburgas – Batthyányi Lajos Ált.Isk.
2. Tentacles – Platán Utcai Ált.Isk.
3. Pet Patters – József Attila Sportiskolai Ált.Isk.

Az első három helyezett német nyelvből:
1. Backfische – Józseg Attila Sportiskolai Ált.Isk.
2. Drei Ritter – Dózsa György Ált. Isk.
3. Gute Vögel – Platán Utcai Ált.Isk.

Köszönjük a Versenyzők és a Felkészítő Kollégák munkáját! Jövőre is szeretettel várjuk a csapatokat!

Helyesírási verseny

A humán munkaközösség idén is megrendezte középiskolásaink körében a magyar helyesírási versenyt. A 27 induló feladatlapon mérte össze tudását. A két legjobb eredményt a következő tanulók érték el:

1.helyezett Farkas Vivien 9.a
2.helyezett Szabó Dorka Anna 11.a

A továbbjutó tanulók Vácon, a Katolikus középiskolák XV. Országos helyesírási versenyén eredményesen képviselték iskolánkat. Gratulálunk tanulóinknak! Köszönjük Győri István tanár úr szervező munkáját!

Jótékonysági est

Köszönjük szépen minden kedves vendégünknek, hogy 2023.11.11-ét velünk töltötték! Örömünkre szolgált, hogy idén is nagy érdeklődés mellett tudtuk megrendezni jótékonysági estünket. Köszönjük a kedves szülők, a kollégák és a diákok segítő munkáját, közreműködését. Hálásak vagyunk, hogy céges és egyéni felajánlásaikkal hozzájárultak bálunk sikeréhez!
KÖSZÖNJÜK! 🥰

Pénzjutalomban részesült egy környezetvédelmi program díjazottjaként a Constatinum gimnáziuma

A legaktívabb középiskola díjban részesült a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium gimnáziumi részlege a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás által meghirdetett Kizöldítő című szemléletformáló programjában való részvételéért.

Az ünnepélyes átadót november 6-án az intézmény aulájában tartották, ahol Balla László alpolgármester, Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere, a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Tárulás elnöke, Kincses Péter, a Double Decker Kommunikációs Ügynökség vezetője, a szemléletformálási projekt lebonyolítója, Illés Tibor projektmenedzser és Bozóné Simon Melinda projektmunkatársa vett részt.

A Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás ez évben megvalósult Kizöldítő című szemléletformáló programjában a Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium gimnáziumi részlege delegálta az intézmény létszámához viszonyított legtöbb résztvevőt, ezért a legaktívabb középiskola díjban részesült. Ezzel az iskola egy 100 ezer forint összegű kötetlen felhasználású pénzjutalmat is nyert, amit a meglévő kerékpárparkjuk fejlesztésére fognak fordítani – tudtuk meg Mindák Józseftől, a Constantinum intézmény vezetőjétől.

A Kizöldítő programot 2023 áprilisban indítottuk a térség környezetvédelmi szemléletformálás  fejlesztése érdekében. Elsősorban a gyerekeket, a fiatal lakosságot – az óvodástól a középiskolai diákokig – szerettük volna megszólítani ezzel a felhívással. A gyerekeknek a pedagógusaik segítségével egy feldatatlapot kellett kitölteni, majd visszaküldeni, amiben a környezettudatosságról és a helyes hulladékkezelés mikéntjéről kérdeztük őket. Összesen 14.816-an, mintegy 100 intézményből vettek részt ebben. Hat díjat osztottunk ki: kettőt az óvodák, kettőt az általános iskolák, és kettőt a középiskolák között, amiből az egyiket, a Constantinum intézménye kapta meg, mint a legaktívabb középiskola, akik az iskolai létszámához viszonyított legtöbb résztvevőt nevezték be a megmérettetésre – mondta el Bedő Tamás, Csongrád polgármestere, a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Tárulás elnöke.

V. B.

Forrás: Félegyházi Közlöny

Szalagavató

A Constantinum Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Technikum, Kollégium szalagozó ünnepsége 2023. november 10-én került megrendezésre. A Sportcentrumban összegyűlt szülők, nagyszülők, barátok, érdeklődő diákok és pedagógusok jelenlétében a két végzős gimnáziumi osztályból (12.A és 12.E) összesen 29 tanuló kapta meg a szalagot, mely annak a jele, hogy őket már csak pár hónap választja el a ballagástól s az érettségitől. Erre az alkalomra a végzősök ünneplő ruhát öltöttek, és ünneplőbe öltöztették a lelküket is. A 12.A osztályfőnöke, Kolláth Rita tanárnő minden végzős diákjának maga tűzte fel a szalagot, míg Kovács János tanár úr 12.E osztályos tanulói a 11.-esektől vehették át a jelvényes kitűzőt.
Az ünnepi műsorra nagy izgalommal készültek a 11.-es gimnáziumi osztályok és osztályfőnökei, Petyovszkiné Kovács Margit és Benő László. Az ünnepély nyitányaként a kiskunfélegyházi Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékei és tanárai a Félegyházi fanfárt játszották el, majd a hálaadó ima következett Szabó Dorka Anna (11.A) és Faragó Gergő Levente (11.A) előadásában. Ezt követően Mindák József igazgató úr ünnepi gondolatait mondta el, Geszler Péter plébános atya megáldotta a végzősök szalagjait, s Dávid M. Bernadette, általános főnöknő a fenntartó képviselőjeként mondott köszöntőt. Ezek után a 11.-es ballagtatók előadták „Útravaló” című rövid műsorukat. A végzősök nevében Nikula Kitti (12.E) köszöntötte az egybegyűlteket, Csík Virág (11.D) pedig a szalagozott tanulókat. A műsor a Kiskunfélegyházi Mazsorett Egyesület látványos bemutatójával és a Padkaporos Táncegyüttes fergeteges produkciójával folytatódott. Az est fénypontjaként a végzős tanulók egy angol és egy bécsi keringőt mutattak be, s köszönetet mondtak Tapodiné Boda Brigitta tanárnőnek a koreográfiák megtanításáért. Végezetül a 12.-esek felkérték szüleiket egy táncra, és jó néhány fotót készítettek erről a számukra felejthetetlen napról.

További képek és cikk a Félegyházi Közlöny oldalán.

Kerékpártúrák a Constiban

Kollégiumunkban a közösségépítés, sport, aktív életmód  egyik népszerű rendezvénye a különböző távú és célú kerékpártúra. Ezeken az eseményeken nemcsak kollégisták vehetnek részt, hanem iskolánk valamennyi tanulója is. Szívesen csatlakoznak hozzánk Kiskunfélegyháza többi kollégiuma is, ezzel erősítve az intézmények közötti baráti kapcsolatot is.

Város-felfedező túráinkon Kiskunfélegyháza- a központtól távolabb eső- részeit, nevezetességeit látogattuk meg. A természeti szépségekben gazdag Parkerdő, a Kálvária, a Templom-domb és sok olyan helyi látnivaló, aminek a megtekintését fontosnak tartjuk.  Az elmúlt években Bács-és Csongrád megye néhány szép településén is jártunk. Voltunk Tiszaalpáron, ahol történelmi-természeti szépségekben gyönyörködhettünk. Csongrádon, a festői Tisza útvonalát követve, Petőfiszálláson, a pálosszentkúti zarándokhelyen. Kirándultunk a Péteri-tóhoz, erdőn-mezőn karikázva.

A kerékpártúrákon nemcsak a látnivaló élményével gazdagodunk… erősiti az összetartozás, egymás iránti felelősség, segítőkészség érzését, hiszen azért kalandok, próbatételek, feladatok is adódnak bőven menetközben…

Nagy örömünkre szolgál, hogy ezek a programon egyre több tanuló vesz részt, nem ritka, hogy 40 feletti létszámmal tekerünk az éppen aktuális cél felé.