„Zánkaland” – Erzsébet Karácsony

Az Erzsébet Alapítványhoz benyújtott sikeres pályázataink eredményeképpen 2022. november 28-30. és december 5-7. között két csoportban, összesen 110 általános iskolás tanulónk vett részt a zánkai Erzsébet tábor adventi programjain.

Az első csoportban felső tagozatos osztályok (6.B, 7.A és 7.B), a második csoportban pedig javarészt alsó tagozatos osztályok (3.A, 4.A és 6.A) vettek részt.

A csoportokkal a kiskunfélegyházi vasúti pályaudvarról a 6:31-es, szegedről érkező gyorsvonattal indultunk útnak, majd két budapesti átszállást (Kőbánya-Kispest, Budapest-Kelenföld) követően a Tapolcára menő sebes vonattal érkeztünk meg Zánkára 11:30-kor. A regisztráció után a szállás elfoglalása következett és az ebéd után máris bekapcsolódhattunk a szervezett programokba.

A tábor munkatársai három nagycsoportos foglalkozást biztosítottak a résztvevők számára, melyek során korcsolyázhattunk, lézerharcon vehettünk részt. Lehetőségünk volt megtekinteni a Fővárosi Nagycirkusz előadását is, melyet kifejezetten a zánkai Erzsébet Karácsony programra készítettek. A repülő zongora címet viselő produkcióban orosz, ukrán és magyar művészek dolgoztak együtt. Láthattunk erőművészeket, zsonglőrt, kötéltáncosokat, egykerekűvel dolgozó artistát, pantomim művészt, aranyos és ügyes kutyusokat. Igazán színvonalas és látványos produkcióban volt részünk.

Mindkét csapattal részt vettünk a Karácsonyi Futam elnevezésű játékos, sportos ügyességi vetélkedőn. A felsőseinkből összeállított vegyes csapat a 12 versenyző csapatból az 5. helyen végzett. Egy héttel később alsósaink nagyon ügyes versenyzéssel, végig vezetve, a végén 10 pont előnnyel szerezték meg a győzelmet a 11 egymással megmérkőző csapat közül. Szurkolóink lelkesen buzdították versenyző társaikat, a délután igazán jó hangulatban telt el.

Az esti programjaink is nagyon tartalmasak voltak. Első este bábprodukciót láthattunk a kis Jézus születéséről, második este pedig Oláh Gergő karácsonyi koncertjén vehettünk részt a multicsarnokban. A koncert után minden résztvevő mikulás csomagot kapott.

A szervezők berendeztek a gyerekek számára egy „Chill zone” elnevezésű helyet is, ahol jól esett a szabadtéri programok után felmelegedni. Itt asztaliteniszezéssel, légfocival, csocsóval és társas játékokkal tölthettük az időt. Nap közben lehetőségünk volt linzer süteményt és mézes puszedlit kóstolni és finom forró teával felmelegedni az adventi forgatag faházaiban.

Az Erzsébet Karácsony élményekkel teli programja mindkét csoportunk számára csak egy pici szabadidőt hagyott, melyet igyekeztünk tartalmasan eltölteni. A felősökkel a tábor szomszédságában lévő Haditechnikai Parkot látogattuk meg, míg az alsós csoporttal a Balaton partra sétáltunk el, ahol rácsodálkozhattunk arra, hogy a Balaton télen is nagyon szép.

Mindkét csapattal élményekkel telve, kellemesen elfáradva értünk haza a harmadik nap végére. Tartalmas, hangulatos programokban volt részünk, köszönjük a részvételi lehetőséget.